Mikulik József: A bánya- és vasipar története Dobsinán (1880) (Rudabánya, 2003)

ti. de a XVIII-ik század vége felé hanyatlásnak iudúlt és elhagyatott. Az újabb időben tett költséges kísérletek is minden eredmény nélkül maradtak. 17. A réz- és ezüstérczek kutatása, feltárása és kiszedése nem mint a vasuál láttuk, nyilt feltárásokban, hanem többnyire mesterséges aknák és tárnákban történt: melyek a vetőpor behozataláig tisztán emberi kézerővel a szó szoros értelmében vésve lettek, miről a korunkra maradt régi swartzenbergi és czembergi tárnák, az »ék és kalapácscsali munka« (vésett munka) 'kitűnő példái is fényes tanúbizonyságot tesznek. A víz és tűz alkalmazása már azért sem lehetett Dobsinán szokásban, mivel a kőzet itt majd kivétel nélkül arzén és kén tartalmú, minélfogva az ilyen munka alkalmatlan és veszélyes lett volna. A vájás tehát kézerővel és a fennebb elősorolt eszközök segélyével, eleinte szerényen, csak igen kis mélységben, később, a különböző segédvájások alkalmazásával, nagyobb mértékben és mélyen a föld gyomrában történt. A hengerkerék csigaszerű alkalmazása — Grapl, Göpl — csak a XVIII-ik században vette kezdetét és azon előnynyel járt. hogy az aknában összefutó vizet kevés költséggel kiemelhették, míg elébb a víz miatt vagy abba hagyatott az egész munka, vagy pedig a víz egy költséges tárnában vezettetett el. A lőpor első alkalmazása nálunk csak a XVIII-ik század elejére tehető, mire a régebben, részint a kőzet szilárdsága, részint pedig a telér csekély volta miatt, elhagyott bányákat újból felkeresték és nagyobb mérvben mívelni kezdték. Még nagyobb haladás volt a vízemelőgépek felhasználása a XVIII-ik század végén, pl. a schwartzenbergi és himmelskrohni bányánál, melyek mozgásba hozatalára elébb emberi kéz, majd a víz hajtó ereje — Kunst — vétetett szolgálatba mi által a víz és kőzet nagy tömegben emeltetett ki még onnan is, hová segédvájással férni sem lehetett. Az érez mértéke elébb a köböl, majd a »targoneza« — Fahr — volt, e szerint fizette az olvasztó a beszállított erezet, e szerint a bányatulajdonos a munkaszakokra nem szegődött bányászokat, de a XVIII-ik század vége felé már a súly vétetett alapúi.