Kovács Dénes: Gróf Gvadányi József élete és munkái (Budapest, 1884) (Rudabánya, 2003)
A Peleskei Nótárius és Röpiratai
4Í> földijével találkozott össze: a szatmári bíró kancellista fiával, kinek mint princzipistának egykor Egerben ö volt a praeczeptora. Ez egy gazdag serfözönél lakott, ki a nótáriust is vendégül fogadta. Másnap sétálni megy a Dunapartra s a látottakon nem győz eléggé csodálkozni. De csakhamar elkomolyodik s sajnálni kezdi feljövetelét, mert reményében, hogy az ország székvárosában csupa magyar öltözéket fog látni, rútul megcsalatkozott. Az ősi magyar mentének, dolmánynak, skófiumból szőtt övnek, kordovány csizmának, nyusztos kalpagnak sehol színét sem látta. E mellett magyar szót is ritkán hallott. Még jobban elszomorodott, mikor másnap elment a főrendi tábla ülésére: „Mivel kevés mágnás volt magyar ruhában, Az is már öreg volt, ki volt ily gúnyában, Legtöbben valának mind német nadrágban, Nem magok bajával, hanem parókában." Ugyanezt tapasztalta este a komédiában s másnap a barátok templomában is, mire elhatározza, hogy kicsúfolja őket : Feltettem, hogy rajtok én csúfságot tenni : Fogok : ha egyenkint fogok vélek lenni, A hidra sétálni, ha találok menni, De urait később fogom elővenni. Ki is áll a hídra s egy idegen ruhás ifjútól mindjárt meg is kérdi, hogy nem kötéltánczos-e ? Az ifjú azt feleli rá, hogy ö magyar gróf. Erre a nótárius keményen lehordja : Az egész világon áztat minden nemzet Megvallja, hogy legszebb a magyar öltözet Ki magyar s nem hordja, más módon nem lehet : Hanem, hogy ily magyar nadragulyát evett. Módi ? Csak azért jár így minden gavallér Oly szeles, mint nagysád, kiben nincs magyar vér Kiben korcsosodva meg vagyon minden ér Ez mind módis bolond : más név rája nem fér.