Kovács Dénes: Gróf Gvadányi József élete és munkái (Budapest, 1884) (Rudabánya, 2003)

Gvadányi jellemzése

nyelv és viselet ellen, képezi költészetének második forrását. Ez irány legjellemzőbb kifejezője a Peleskei Nótárius budai utazása. Nem szándékunk Dugonics és Gvadányi költői pályáját tovább is összehasonlítgatni, annyival, kevésbbé, mert e két rokonvonáson kivül alig van más olyan pont, melyben érintkeznének. Pályájuk ettől kezdve egymástól messze eltér. Dugonics Öntudatos czéllal halad tovább irói pályáján s kissé tulmerész fantáziával alkotja meg távoleső országok leple alatt játszó, de czélzataiban József ellen irányuló politikogalans regényeit és drámáit. A finn-magyar rokonságnak ez időben felmerült eszméjéből is táplálékot meritetett költészete. Gvadányi megmaradt szük körében kitűzött iránya mellett s minden magasabb költői czél nélkül irja meg Rontó Pálját s más kisebb müveit. A drámairásra egy perczig sem gondolt, mert a színházat élte végéig gyűlölte, oly iskolának tartván (Peleskei Nót. Elmélkedései) : Hol az ártatlanság hajótörést szenved, A szemtelenségnek a szemérem enged. Csak pályájuk végső eredményében egyeztek még meg, müveik országos népszerűségében. Dugonics és Gvadányi életükben személyesen aligha érintkeztek egymással. De egymás munkáit bizonyára ismerték. Gvadányi biztos adatot is szolgáltat erre egyik Péczelihez 1788 deczember 12-én irt levelében, melyet jellemző voltánál fogva ide igtatunk: „Itten (Szakolczán) Dugonics András Etelkáját is megszerzettem : az magyarság és gondolatok szépek és sok vagyon benne, mely hazánk históriáját világosítja, csak csekély ítéletem szerint kevesebb példabeszédeket tett volna beléje és azokat, az melyek