Kovács Dénes: Gróf Gvadányi József élete és munkái (Budapest, 1884) (Rudabánya, 2003)

Gvadányi jellemzése

hüségesküjénél fogva. Családjában, mint egyátalán a főúri családok nagy részében, a dynasztia iránti hűség a túlzásig volt kifejlődve, nem egyszer az alkotmány tiszteletének rovására. A katonai pálya pedig a legkevésbbé volt alkalmas arra, hogy hűtlenné tegye nemzetségének e hagyományához. Különben is a bajok forrását Grvadányi nem a császárban és annak kormányrendszerében, de magukban az emberekben kereste és látta. A szorosabb értelemben vett politikával nem igen foglalkozott, ehhez sem érzéke, sem készültsége nem volt ; de természetes józanságával arra a következtetésre jutott, hogy egy nemzetet, mintegy parancsszóra ősi jelleméből kivetkőztetni nem lehet. A német nyelv és idegen divat elharapó zásáért nem a bécsi udvart, hanem a főrendüeket s a kiváltságos nemesi osztályt vádolta. Ezek felelősek s büntetendők mind ama gyalázatért, mely a visszás állapotok mellett a nemzetre méltán háramul. Ha azok idején ellene szegülnek az idegen nyelv és divat hódításainak, ha szivokben megőrizték volna az őseiktől öröklött egyszerű erkölcsöket és hazaszeretetet, a magyar nemzet megmaradt volna magyarnak szívben, szóban, külsőben egyaránt De mikor éppen e kiváltságos rendek jártak elöl a külföld majmolásában, éppen nem lehet csudálni, ha az erkölcseiben megmételyezett nemzet letért a^ igaz útról s a szégyenletes elkorcsosulás s a biztos bukással fenyegető elnemzetietlenedés lejtőjére lépett. Gvadányi hazafiúi mély fájdalommal tapasztalta mindezt, s mint élemedett korában is tetterős férfiú, nem elégedett meg a tények puszta mérlegelésével, de kesztyűt dobott e korcsmagyaroknak s elkeseredett harczot kezdett ellenük. S ez a mély, olthatatlan gyűlölet az idegen