Kovács Dénes: Gróf Gvadányi József élete és munkái (Budapest, 1884) (Rudabánya, 2003)

Gvadányi jellemzése

rajongó hazafit, ki meleg szeretettel karol fel mindent a mi nemzeti s elkeseredett, gyűlölettel viselkedik minden iránt, a mi idegen. Pedig csak nézni kell Dugonicsot, ki Etelkájának előszavában oly büszkén áll ki a sikra: „A mi magyarságomat illeti, azon voltam, hogy tisztán és igazán irjak. — A mi pedig szivemet illeti: talpig kitetszhetem Írásomból. Eleve azt mondhatom: igaz magyar vagyok és hazámat szerfölött szeretem. Hogy benne születtem, soha sem szégyenlem. Adná az isten, hogy ő se szégyenlené neveltetésemet. Olyan vagyok ki édes hazámnak boldogulásán örvendeni, sanyargatásától félni, veszedelmén irtózni tudnék. Olyan vagyok, ki édes hazám fentartására, ha tehetségemben lenne, tekestöl lelkestől iparkodnék." Hasonló kijelentésekkel telvék a Grvadányi müvei, melyeknek sajátosságát növeli az is, hogy Szakolczáról, a tót királyi városból bocsátja őket szerzőjük világgá, hol mint egyik levelében tréfásan maga felemlíti „véres magyart csak akkor látok, a midőn magamra nézek." Ez a hazaszeretet képezi egyik forrását költészetüknek. Befoly erre azonban politikai meggyőződésük is, mely szintén fokozva fellépésük érdekességét. Dugonics mint pap a szerzetes rendek eltörlését, mint hazafi alkotmánysértő rendeleteiért s germanizáló törekvéseiért gyűlöli a császárt. S müveiben számos gúnyos czélzást találunk II. József és kormánya ellen. Es éppen ez a czélzatokba burkolt, de akkor általánosan elértett kigunyolása a császár reformjainak magyarázza meg az ő regényeinek roppant hatását is. Gvadányi természetesen ilyen politikai nézeteket nem vallhatott, nem loyalitásánál, nem katonai