Kovács Dénes: Gróf Gvadányi József élete és munkái (Budapest, 1884) (Rudabánya, 2003)

Gvadányi élete

kán esik alkalmatosságom, mert az itt való tótok ritkán bújnak ki házokból, otthon szeretik sütni a makkot." *) De Szakolczát odahagyni egy perezre sem jutott eszébe. Elégedetlensége, ha egy pillanatra felvillant is, csakhamar elolvadt, mint a márcziusi hó. Halála napjáig meg volt benne az a méltóság, lelki egyensúly és kedélyes nyugodtság, melyek a magyar embert annyira jellemzik. S még életében megérte azt, a mi oly kevésnek jut osztályrészül, hogy müvei országos népszerűségre tettek szert s nevét tisztelet és becsülés környezé mindenütt. E század első évében a betegség ágyba fektette, melyből nem is kelt föl többé. Előre megsejtette halálát, s betegágyából irja egyik legrégibb barátjának és bajtársának, Csízi Istvánnak ama levelet, melyben halál sejtelmének s a halálban való keresztyén megnyugvásának oly meghatóan ad kifejezést. íme a levél kezdete : „Kedves jó barátom ! A hosszas betegségnek bizonyos vége a halál és én sem várhatok mást a mint is életemnek külső küszöbén állok ; de higyje el nekem, hogy én a haláltól teljességgel nem irtózom, tudván áztat, hogy ez emberi sorsunknak zsoldja ; de miudenek felett azért, hogy én az én kedves istenemmel mindenképen megbékültem és az ő szent fiának hathatós érdemeiben vetvén reménységemet, hiszem szegény bűnös lelkemet maga szent szine eleibe juttatja."

2

) Ezt a levelet 1801. november 21-én irta. Egy hónapra reá, deczember 2l-én Örökre megszűnt nemes szive dobogni. ') István bácsi naptára 1865. ') „Magyar Kurir." 1802. 236. 1.