Kovács Dénes: Gróf Gvadányi József élete és munkái (Budapest, 1884) (Rudabánya, 2003)

Gvadányi élete

kaphatta az első impulzust részint a remekírók olvasgatása közben, részint az iskolai gyakorlatok által, melyek az alsóbb osztályokban költőkből és szónokokból vett helyek utánzásában, a felsőbb osztályokban pedig önálló művek készitésében állottak. Ez iskolázás alatt szivta magába azt a mélyen vallásos szellemet, mely jellemének mindvégig alapvonását képezte, s a század vége felé fölburjánzott atheisták és raczionálisták ellen műveiben heves kifakadásokra készté. S alknlmasint iskolai szünidői közben sajátította el a hegedüjátszást is, melyben egykorúak — igy Bacsányi — állítása szerint, a virtuózságig vitte, s mely öreg korában unalmas óráinak elűzője lett. A nagyszombati egyetem elvégzése után a pályaválasztás kérdése előtt állott. Nem volt nehéz választania. Akkoriban csak a katonai és papi pálya voltak azok, melyekre ambicziózusabb főrangú ifjaink azzal a reménynyel léphettek, hogy nevet, hirt, dicsőséget fognak szerezni. A közpálya babérral nem igen kecsegtetett. Az ország ügyeivel külömben is inkább a köznemesség bajlódott. Gvadányi mint indigéna, még kevesbbé léphetett közpákyára, mint magyar nevű mágnás ifjaink. A nyugodalmas, komoly papi pályával vidámságra hajló természete nem barátkozhatott meg, s igy nem volt más hátra, mint katonának csapnia fel. Családja is kiváíólag katonacsalád volt s nemzedékről nemzedékre Öröklődött benne e pályához való ragaszkodás. Gvadányi is átöröklötté ezt. Legalább a bodzában törököt vágó gyermek előre sejteti velünk a férfiú pályáját. Nemcsak atyja és nagy atyja hagyományos nyomdokait, de saját hajlamát is követte tehát, mikor 1744 január 2 án mint zászlótartó beállott az akkortájt Devins tábornok tulajdonát képező Szirmai-féle gyalogezredbe.