Hadobás Sándor szerk.: Az Érc- és Ásványbányászati Múzeum Közleményei 3. (Rudabánya, 2006)

Tanulmányok - Vasércbányászat és vasgyártás Lucska és Barka környékén (Batta István)

meg. Az aknából, melynek teljes mélysége 80 m volt, 9 keresztvágatot vájtak a telepre. Ezek egymástól való függőleges távolsága 5, 6 és 7 m volt. A kezdet kezdetén a telep kibúvásán külfejtés folyt, később az aknából a legveszedelmesebb rablóbányászatot folytatták, olyanynyira, hogy a bányahatóság is kénytelen volt beavatkozni, és utasította a bánya vezetőségét a keresztpászta fejtésmód tömedék felhasználásával történő rendszeres alkalmazására. Ez meg is honosodott. A tömedékeléshez szükséges meddőt többnyire a tölcsérszerű külszíni fejtésekből nyerték, de felhasználták a bányabeli munkálatokból származó meddőt is, sőt helyenként e célból vágatot is hajtottak a fedőbe. A havi termelés a bánya virágkorában (1870 és 1890 között) 500-600 tonna volt, a 19. század vége felé 260 tonnát tett ki. A szintes szállítás az akna folyosóin, a tárókban és a külszínen kézi erővel fapallókon tovagördített ún. magyar csillékkel történt. A magyar csillének elöl két kisebb, hátul két nagyobb átmérőjű, sima felületű vaskereke volt, amelyekre téglalap alapú, felfelé elkeskenyedő, elől nyitható ajtóval ellátott, fából készült szállítószekrényt erősítettek. Rakodásnál a csille mind a négy kerekén nyugodott, a szállítás kezdetén szintén négy keréken gördült, majd a csillét hátulról toló bányász ránehezedett a szekrény felső részére szerelt fogantyúra, mire a két első kerék a levegőbe emelkedet, s csak a két hátsó keréken tartózkodva könnyedén gördült tova a kanyargó vágatokon is. A csille hasznos terhelése 150 kg vasérc volt. A szállítóakna szelvénye négyszögletes volt: két szállító- és egy járóosztályból állt. Az aknaszállítás és a vízmentesítés céljaira ugyanazt az erőforrást alkalmazták: az első időkben egy, az altáró szintjében felállított kétdugattyús vízoszlop-gépet. Az ércszállítást kétdobos szállítóvitla végezte, amely az aknatoronyban elhelyezett kötéltárcsákkal két 1,68 m magas és 0,6 m széles „csészét" (egyszerű kast) emelt, illetve engedett le váltakozva az akna két szállítóosztályában. Közvetlenül ezekre tolták a magyar csillét, mégpedig az altáró szintjén az üresét, a mélybeni szintek egyikén pedig a telit. A vízszállításra a csésze aljára erősített tartályt, az ún. „tonnát" alkalmazták, amely a zsompba (vagyis az aknatest legalsó