Hadobás Sándor szerk.: Az Érc- és Ásványbányászati Múzeum Közleményei 1. (Rudabánya, 2004)

Tanulmányok - L. Juhász Ilona: A permonyík. (A bányaszellem és bányamanó egy gömöri bányásztelepülés, Rudna hiedelemvilágában)

Vezetőm annyit mesélt a kísértetekről, meg a hegyi, vagy szerencsehozó manókról, hogy már szinte féltem. Egy óra múlva lejutottunk a legmélyebb részekre s itt két embert (mindig párosával szokás dolgozni) láttam térden állva imádkozni. Megrettentem, mert a vezető nem üdvözölte őket, sőt ujjával és kezével hallgatásra intett engem is. Egy miatyánknyi idő multán, mialatt megálltunk, épp mikor újból kézbe kapták a kalapácsot és vezetőm is köszöntötte őket a fentebb bemutatott módon, hát csak megpillantunk egy arasznyi magasságú emberkét, bányászlegény alakjában, kézben vitt lámpással, sulyokkal és vésővel! Egy másik, ölnyire fekvő sziklához ment, majd visszatért s ily módon ötször egymás után mutatkozott. A vezetőm felkiáltott: „Szerencse fel, sulyokra vésőre!" A két ember ráfelelt: „Adja Isten!" s nagy erővel láttak neki a kapálásnak azon a helyen, ahol előbb az emberke megmutatkozott. És egy félölnyi törés után szalmaszál vastagságú színezüstöt találtak a sziklában ismert módon benőve. Térdre estek, a vezetőm is, és imádkoztak. Követtem példájukat s elmondtam egy miatyánkot. Azt mondták, szerencsés ember vagyok, és az egész külön rakott kőből adtak egy akkora darabkát, amekkorát felelősség mellett lehetett. Úgy becsülték, lehet egy negyedtallér értéke. Én bizony kiadott talléromat nem sajnáltam, mivel hogy láthattam a hegyimanót, amelyről már annak előtte oly sokat hallottam." (Turóczi-Trostler 1956, 233.) Nemesik Pál a borsodnádasdi bányászéletről szóló kötetében foglalkozik bányászelbeszélésekkel, hiedelemmondákkal is. A bányamanókat, mint a bányászok munkáját akadályozó és sok bosszúságot okozó lényeket mutatja be, akik általában akadályt gördítenek a bányászok munkája elé, „elolthatják a lámpájukat megisszák a bányász ivóvizét, megeszik kenyerüket és ijesztgetik őket munka közberí\ s leírja, hogy ezeket más-más néven ismerik a különböző bányákban: valahol bermakli, másutt bányatörpe, bányaszellemként ismert, másutt bányarémnek, vagy bányaléleknek nevezik. Sajátos módon, a kor kommunista ideológiai követelményeinek megfelelően értelmezi és jellemzi a bányamanókat: „Nem véletlen jelenség az, hogy a régi bányászok azt tartották, hogy a bányaszellem éppen olyan rézsugárzós bányalámpával jár a bányában, mint a hajdani »bányakapitányok«. A tapasztalatlan, a megfélemlített, a szellemi és fizikai kizsákmányolásban részesített bányász nem véletlenül azonosította a természetfeletti hatalmak képviselőjét, a bányaszellemet a kizsákmányolást jelképező reális személlyel, a hajdani bányakapitánnyal. Mindkettőhöz való viszonyában félelem volt a leghatalmasabb érzés. Ebből a félelemből fakadt kényszerű engedelmessége is mindaddig, míg el-