Hadobás Sándor szerk.: Az Érc- és Ásványbányászati Múzeum Közleményei 1. (Rudabánya, 2004)
Közlemények - Viktor Gyula: Dr. Görgő Tibor bányaorvos-költő
egy sokat veszített, kényszerű külső erőktől hamis vágányra terelt élet viharzása. Az adottságok rabszolgája kiált benne szabadulásért... " Verseskönyveinek nagy közönségsikere, a kedvező hivatalos kritika a szerzőt is meglepte. Hiszen az eldugott kis bányatelepről Pegazus szárnyain lebegni akkor is ritka események közé számított. A rendkívül erős szellem és jellem azonban hordozta a bálványromboló szélvész csíráját, amelyet alig gyengített szinte állandó pesszimizmusa: Ki kudarca vagyok, Kinek mit vétettem? Hogy ezt kellett érnem, Ki ítélt felettem? Visszaemlékezéseiben írja: nem élte a munkások gyötrelmes életét, lélekfakadóan nem tudott róluk írni, ám mélyen együtt érzett velük: Én nem tudtam, hogy kell kévét kötni, Nem tudtam arató örömre tömi, Imádtam a magast, imádtam a Napot, Aratók, emberek, ne haragudjatok. Talán utolsó kötete váltotta ki a legtöbb vitát, és tette kínossá számára az 1950-es éveket, amikor irredentizmussal vádolták. Pedig csak Trianont átkozta, a nagy Magyarországot siratta. Számára megszenvedett valóság volt a haza felaprítása, hiszen még édesanyja nagylaki sírját sem tudta meglátogatni, mert elvágta tőle a román határ. S látok egy magasztosra ébredt Szent szűzi orcát: Háromszínű szivárvány alatt felragyog Nagymagyarország! Ezután egyre kevesebbet publikált, ám 1934-ben még egyszer fellángolt. Megírta a Zúg az erdő... című művét, amelyhez zenét is komponált, s elküldte Bogdán Margit dalénekesnőnek, aki először a Zeneművészeti Főiskolán énekelte el óriási sikerrel. Ezután több neves énekes vette fel repertoárjába, s hamarosan az egész ország énekelte, sláger lett:
