Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)

Hernyák Gábor: A rudabányai érckutatás utolsó 40 esztendeje

A főváros messze van... A Budapesttől való jelentős, 240 km-es távolság meghatározónak bizonyult szinte minden a bánya életét és így a kutatási lehetőségeket befolyásoló valamint ezek hasznosítását célzó döntés meghozatalában. Mivel még csak megbízhatóan működő telefonvonalunk sem volt, ezért a szükséges információkért gyakorta kellett fél napot vonatozni a MÁFI, a KFH, az OÉÁ vagy az ELTE fővárosi székhelyéig és még csak ezután következtek a beszélgetések, a döntésekre befolyással bírók győzködése, ha valamit el is akartunk érni az utazgatás eredményeként. Recsk és Gyöngyösoroszi vagy a börzsönyi, a velencei-hegységi kutatások harmad-, negyedannyi távolságra és ötödannyi időre estek Budapesttől. Akkoriban a tervidőszakok idejét éltük, ám egymás után több évben is előfordult, hogy a Rudabányának betervezett kutatásra szánt összegeket más, a fővároshoz közelebb eső vállalat illetve terület kapta meg. Természetesen ezt a hátrányt nemcsak mi, hanem más, a budapesti központoktól távol eső területek is érezték. A szerkezettani kutatások eredményei A rudabányai vasércelőfordulás földtani helyzetének meghatározásával a századfordulót követően Koch Antaltól kezdve többen foglalkoztak. Elég, ha csak Pálfy Móric, Jaskó Sándor, Schréter Zoltán vagy Balogh Kálmán nevét említem. A hegység szerkezeti viszonyainak legpontosabb leírása - gyakorlatilag a MÁFI 1956-ban lezárult kutatásáig - Pantó Gábortól származott, aki a szerkezeti elemek időrendi sorrendbe állítását, valamint az ércesedéssel való kapcsolatukat nagyon korszerűen határozta meg. A szerkezeti formák kialakulását tényadatokon alapuló harántszelvényekkel bizonyította még annak dacára is, hogy a harántszelvények megszerkesztéséhez akkoriban (1956) kevés adat állt rendelkezésére (2. és 3. ábra). A Rudabányai-hegység triász korú képződményekből épül fel. Az alsó-triász werfeni és a középsőtriász anisusi emelet teljes rétegsorában ismeretes a területen. Az alsó agyagpala-homokkő és evaporitos összlet felett fokozatos átmenet mutatkozik a karbonátos összletekbe. A triász rétegsor ritkán figyelhető meg folyamatos kifejlődésben, gyakori a tektonikus érintkezés, ritkán átfordított rétegösszlet is előfordul. A fedőképződmények paleogén és neogén üledékek. A felső-triász és kréta képződmények hiányoznak. A vasércelőfordulás területén három szerkezeti egységet lehet elkülöníteni: • ÉNy-on a ladin tűzköves mészkősorozat öve helyezkedik el. • Ehhez csatlakozik a triász képződményekből felépített központi öv érces kifejlődése 300 és 3000 m között változó szélességben. E központi egység területét több helyen K-Ny-i irányú harántvetők szabdalják. Ezek az ércesedés szempontjából fontos szerepet játszottak. • A DK-i oldalon permi képződményekből felépülő öv zárja le a területet, és ez közvetlenül csatlakozik a szendrői paleozoikumhoz. A keleti oldalon, a szendrői paleozoikum felé a fúrási adatok alapján pontosan ki lehetett szerkeszteni a tektonikai vonalat. Ezt a továbbiakban DNy-ra illetve ÉK-re a képződmények helyzetéből és a geofizikai mérések alapján határoztuk meg, amelynek folytatását a Borsodi-medencében is jól lehet követni. E tektonikus vonal egyben feltolódási sík, mely mentén a fiatal paleogén (oligocén) képződményekre is triász rétegek tolódtak. A mozgások pontos korát megállapítani nem lehet, de annyi bizonyos, hogy egy korábbi (ausztriai) szerkezeti vonal stájer kori újraéledése során alakultak ki. A feltolódási öv dőlése a fúrásokból kiszerkesztve 40-60° körüli. Az ÉNy-i oldalon ugyanilyen helyzetű szerkezeti övet ismerünk, amely sok helyen szintén oligocén képződményekkel érintkezik, csak annyi különbséggel, hogy a dőlése meredekebb, néhol közel függőleges. Ennek folytatását szintén megtaláljuk a Borsodi-medence valamennyi képződményében. A két feltolódási övet több haránt irányú vető keresztezi, amelyek sok helyen módosítják a feltolódási öv helyzetét. Ilyenek a Felsőtelekes és Alsótelekes községek közötti, illetve a Rudabánya alatt húzódó NyÉNy-KDK csapású harántvetők, amelyek a feltolódási övet nyugati irányba tolták el.