Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)

Barabás Andor: A hazai uránkutatás és bányageológia története 1947—(1989) -1997

Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből XIII. Érckutatások Magyarországon a 20. században, 2002, 57-82. oldal A hazai uránkutatás és bányageológia története 1947-(1989)-1997 BARABÁS Andor 7633 Pécs, Hajnóczy u. 1. Bevezetés A hazai uránkutatás majd uránipar (érckutatás, ércbányászat, ércdúsítás) 1947-ben kezdődött és 1997-ben fejeződött be. Mindössze 50 évig tartott. 1997 utánra már csak a 90-es évek elején megkezdett rekultivációs munkák maradtak. Ebben a történetben a földtannak (geológia-geofizika) jelentős - mondhatjuk alapvető - szerepe volt. A fent felsorolt tevékenységeken belül csak a geológia feladataival, a geológusok munkájának történetével kívánok foglalkozni. A természetben előforduló radioaktív anyagok hazai vizsgálatáról 1947-ig csak a vizek rádium és radon tartalmának, valamint a bauxitok tórium tartalmának meghatározásáról van tudomásom. Ez nem uránkutatás volt, hanem egyéb radioaktív elemek vizsgálata. 1947-1952 A hazai kezdet Az uránkutatás alapvetően tudományos céllal 1947-ben indult. Erről így ír 1948-ban Földvári Aladár, aki akkor a Földtani Intézet tagja volt főgeológusi minőségben: „1947 elején Dr. Szalay Sándor egyetemi tanár magyarországi kőzeteket kért a m. áll. Földtani Intézet gyűjteményéből radioaktív mérések céljára. A Velencei-hegység kőzeteinek egy része az átlagosnál magasabb radioaktivitást mutatott és ezért helyszíni vizsgálatokat javasolt egy esetleges, urániumban gazdag kőzet felkutatására. Az ügy jelentőségére való tekintettel Dr. Szalay Tibor, a Földtani Intézet vezetője az Intézet munkaprogramjába felvette a hegység radioaktív kutatását és az Iparügyi Minisztérium Bányászati osztálya elrendelte a vizsgálatok elvégzését. így jött létre 1947 nyarán egy kis kutatóexpedíció, melyben fizikusokon kívül kémikus és geológus is részt vett. A geológus vezető szerepét Dr. Földvári Aladár főgeológus vállalta." Szalay Sándor szintén 1948-ban az atomenergia felhasználásának lehetőségeiről írt, majd így folytatta: „kötelességemnek éreztem, hogy hazai viszonylatban foglalkozzam ilyen kérdésekkel, amelyekkel geológusainknak segítségére lehetek. Egy évvel ezelőtt kezdtünk hazai gyűjteményekből eredő kőzetminták vizsgálata alapján a vezetésem alatt álló Debreceni Egyetemi Orvoskari Fizikai Intézetben thorium és urán előfordulások után kutatni. Minthogy a Velencei-hegységből kapott gránit és aplit minták észrevehető radioaktív sugárzást mutattak, szükségesnek láttam, hogy helyszíni komolyabb arányú vizsgálatokat folytassunk. A Földtani Intézethez fordultam, amelynek igazgatója dr. Szalay Tibor a legnagyobb megértést tanúsította vizsgálataim iránt. A kiszállás anyagi feltételeit előteremtette és dr. Földvári Aladár főgeológus személyében geológus szakembert, dr. Földvári Aladárné személyében pedig kémikust jelölt ki a közös expedícióhoz. A debreceni Orvoskari Fizikai Intézetből rajtam kívül dr. Csongor Éva adjunktus munkatársam járult hozzá a vizsgálatok sikeréhez." (Később még Varga Károly gyakornokot is említi.)