Balogh Béla, Oszóczki Kálmán: Bányászat és pénzverés a Gutin alatt - Nagybánya és környékének bányászata, ércfeldolgozása és pénzverése 1700 előtt (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 12., Miskolc – Rudabánya, 2001)
BEVEZETÉS - A középkori magyar bányajogról általában
bányászati jogának a rögzítésével foglalkozik.(7) Ebben a vonatkozásban az okirat előírja, hogy évente bányabírót (magistrum montis) választanak, aki a város bírájával (judex) és tanácsával (magi stratus) együtt a bányászati tevékenységet ellenőrzi és egyben a bányászatot érintő kérdésekben bíráskodik; a város bírája és tanácsa ugyanakkor megválasztják a bányafelvigyázókat (scansores) is. Ez utóbbiak feladata az összes bányamüvelés felvigyázása és ellenőrzése, valamint a királynak járó bányaadó (urbura) állandó gyarpítása; a város polgárai, élükön a bíróval és a tanáccsal, évente kijelölnek egy-egy aranyfelvigyázót (auritactor), aki azonban tevékenységében a királyi kamaragróf jogait nem sértheti; a bányák müvelésénél nélkülözhetetlen tárók és aknák építéséhez szükséges fát a város határából vagy ezen kívül fekvő erdőkből biztosítják; a bányafelvigyázók, mint királyi tisztségviselők, minden kibányászott termékből kötelesek a bányaadót (urbura) beszedni; a fennmaradt termékből nyert aranyat és ezüstöt mindenki köteles a szatmári kamaránál, a használatban lévő pénzekért beváltani; a bányatized befizetése ellen vétőket, valamint azokat, akik a bányászati termékek feldolgozása révén nyert aranyat és ezüstöt a szatmári bányakamara megkerülésével akarják értékesíteni, szigorúan megbüntetik. Ezen jogok kiegészítéseként a király, a városi polgárság, kereskedelmi jogait is bővíti és ugyanakkor az esetleges külső veszélyek elhárítása érdekében a várost falakkal történő körülvevését is engedélyezi. Ezekkel a jogokkal csupán a szabadkirályi városok élhettek. Nagybánya lakói részére történt kiterjesztésével a király közvetve is a bányászati tevékenység fellendítését óhajtotta elősegíteni. A fennebb ismertetett előjogokat ugyancsak Nagy Lajos király, az 1376. március 8-án keltezett adománylevelében újította meg. A korábbi szabadságjogok és előjogok megtartása mellett Nagybánya és Felsőbánya lakosai és újabb telepesei engedélyt nyernek arra, hogy a bányamüveléshez szükséges zúzdákat és kohókat építsenek. Köz- és bányajogi kérdésekben csupán a kamaraispán és a királyi bányatized beszedését ellenőrző személy jelenlétében ülésező, a saját maguk közül korábban választott bírák és esküdtek dönthetnek, a polgárok letartóztatását és perbevonását csak ezek rendelhetik el és csak ezek jogosultak arra, hogy a bányakutatási és bányaművelési jogukat korlátozzák vagy megvonják. Határozatukat csupán a királyi tárnokmesternél lehet megfellebezni.(8) A középkori magyar bányajogról általában A szakirodalomban általánosan elfogadott nézet szerint a királynak „magától értetődő" joga volt a „föld méhében" fellelhető kincsekre, amelyeket nem tartottak a földbirtok részének. Ezen irányzat képviselői (Wenzel G., Pech A., Hóman B., Ember Gy. stb.) a felségjog (ius regale) körébe sorolták általában a fémek és a kősó kitermelését és részben forgalmazását is, de ugyanakkor ennek a köréből kizártak egyéb ásványi anyagokat (vasérc, kén stb.). Ugyancsak nem lehet ezen kategóriába sorolni az egyes ásványi anyagok kitermelésének a módját sem (földfelszíni termelés-mosásból nyert anyagok, stb.).
