Balogh Béla, Oszóczki Kálmán: Bányászat és pénzverés a Gutin alatt - Nagybánya és környékének bányászata, ércfeldolgozása és pénzverése 1700 előtt (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 12., Miskolc – Rudabánya, 2001)
A NAGYBÁNYAI PÉNZVERÉS 1700-IG - A pénzverés technikája
magyar pénzverés egészének az eredményét ez nem befolyásolta. Az aranyforint mind tisztasága, mind súlya tekintetében századokon át megőrizte stabilitását. Az ország belső pénzforgalma azonban nélkülözte az aranypénzt. Ezt a szükségletet a különböző súlyú és tisztaságú ezüstveretek biztosították. A középkori magyar királyság területén a dénár, az obulus és a garas voltak a legismertebbek. Közülük egy sem készült tiszta ezüstből, a liga szerepét ezeknél általában a réz töltötte be. Az ezüst és a liga keverési aránya egyazon pénznemen belül is nagyon gyakran változott, ami a pénzpiacon sokszor nagy bonyodalmat is okozott. A pénzverés joga csupán a királyi kincstárra korlátozódott, ezért a rendkívüli kiadások fedezésére (főként háborúk esetén) az uralkodó tudatosan fordult a pénzhigítás gyakorlatához. Ezt annál is inkább megtehette, mert a királynak törvényileg biztosított joga volt a régi váltópénzek beszedésére és újabb (a pénzhigítás esetén kisebb értékű) új érmek kibocsátására. Ilyen esetekben a tényleges érték és a királyi rendeletekben kinyilvánított névleges érték között nemegyszer óriási különbség létezett. Gyakran fordult elő, hogy az új pénzt adásve vés esetén még a királyi parancs ellenére sem akarták elfogadni. A helyzetet azonban leggyakrabban még a külföldi, a hazaitól különböző nagyságú és értékű váltópénz jelenléte is bonyolította. A belső pénzforgalmat meghatározó egy-egy pénzreformnak ezért volt nagy a jelentősége.(104) A pénzverés technikája Már az ókorban ismerték, hogy az arany, ezüst és ezek ötvözetei képlékenyek és közönséges szobahőmérsékleten is, megfelelő erőhatásra alakíthatók. Képlékenységükön azt a tulajdonságukat értjük, melynek következményeként „ha elég nagy erőhatás éri őket, akkor a folyadékhoz hasonló módon megfolynak és a rendelkezésiikre álló teret, annak legfinomabb részletéig kitöltik. Az erőhatás megszűnte után az alakító felülettől elválva annak mintázatát megőrzik. " A fémeknek ezt a tulajdonságát a pénzverés úgy hasznosítja, hogy közben a vas lágyságának vagy keménységének az alakíthatóságát is szem előtt tartotta.(105) Az ókorból átvett technológiai ismeretek hasznosításával a középkori pénzverdékben előbb vasból verőtövet készítettek, amit a nagybányaiak németesen még a 17. században is „ Stock"-mk neveztek. Előbb lágyvasból „kovácsolással kialakították a vas-verőtő méreteit, majd reszeléssel pontosan megmunkálták. A síkra reszelt verőtő felületébe poncolással mélyítették be a pénzérme mintázatának negatívját". A poncok, nagybányai kifejezéssel „figuráié vasak" ugyancsak vasból voltak, ezeket szintén lágy állapotban vésték vagy reszelték végleges formájúvá, majd ezeket is megedzették, megkeményítették. A megkeményített poncolok így alkalmasak voltak arra, hogy a lágy állapotú verőtőben ütögetéssel az éremkép negatívját kialakítsák. Ezt követte a verőtő megkeményítése, amit úgy értek el, hogy a verőtövet vörösizzásig hevítették, majd hirtelen lehűtötték, másszóval megedzették. A betűkről, írásjelekről, de a címerrajzról, helyesebben ennek minden részletéről külön-külön egyedi ponctüt készítettek. Használatukkal az éremkép negatívjának készítését meggyorsították. Edzettségük egyben lehetővé tette, hogy hosszú ideig lehessen velük dolgozni és ugyanazon
