Balogh Béla, Oszóczki Kálmán: Bányászat és pénzverés a Gutin alatt - Nagybánya és környékének bányászata, ércfeldolgozása és pénzverése 1700 előtt (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 12., Miskolc – Rudabánya, 2001)
A NAGYBÁNYAI PÉNZVERÉS 1700-IG - A pénzverés technikája
poncolót több verőtő elkészítésére is fel lehessen használni. Erre azért is nagy szükség volt, mert ezen keresztül lehetett biztosítani az egyazon pénzverdéből kikerült pénzérmék egységes stílusát. Egyes források az eredeti verőtövek másolatok útján történő szaporításáról is beszélnek. Nagybányai viszonylatban ez utóbbi módszer alkalmazásáról nincsenek forrásaink. A poncolással készült verőtövek mellett azonban véséssel készült verőtöveket is használtak. Az ezeket készítő vasmetszők (ahogy levéltári forrásokban szerepelnek) főként a nagyobb méretű pénzérmek és emlékérmek központi figuráját ábrázolva Mátyás király korától kezdve, gyakran művészi munkát is végeztek, amelyek alapján gótikus, reneszánsz sőt barokk stílusú pénzérmek is készültek a nagybányai pénzverdében. A vasmetszők többsége a helyi ötvösművészek közül származott, de Mátyás király idejéből olasz, később német, osztrák vagy morva vésnökök is dolgoztak Nagybányán. Forrásaink Bethlen Gábor korából Hörl Vilmos jeles körmöcbányai vasmetsző ittlétéről beszélnek. A helyi szakemberek közül a magát „ sculptor monetarius"-nak nevező Ocsovai Dániel nevét emelnők ki, aki a 17. század végén dolgozott a nagybányai pénzverdénél, majd II. Rákóczi Ferenc egyik szakembereként a Károlyi család részére is készített pecsétet. A pénzverés technikai vonatkozásaihoz visszatérve rögzítenünk kell, hogy a középkori pénzérmek két oldala általában más-más képet és feliratot mutat. Egy pénzérem elkészültéhez ezért a vasmetszők két különböző verőtövet készítettek. Az alsó éremkép verőtövét hosszú ideig egy ülőként kiképzett vastömb közepébe rögzítették, a felső verőtő ettől teljesen független volt és ezek beállítását a verőmester mellett lévő segédmunkás általában kétnyelű fogóval végezte. Ilyen megoldásról Nagybányán még a 17. század első feléből is vannak adataink. „Azonban ha mindkét verőtövet úgy képezték ki, hogy fogókarjuk csapszöggel összekötött közös csuklópontjuk volt, akkor a beékelt alsó verőtőhöz képest a felső verőtő függőleges sík mentén felemelhető volt. Ezáltal a verőtövek egymás fölé helyezése megkönnyült, mert egymáshoz viszonyított helyzetüket a forgópontjuk határozta meg. " Emellett azonban, főleg a kisebb érmek verésére szolgáló verőtövet, helyenként a közönséges harapófogóhoz hasonló szerszámban rögzítették. A pénzverés így könnyebb és pontosabb is volt. Idővel a forgóban a verőtöveket ki is lehetett cserélni, ami a pénzverés gyorsaságát tovább növelte.(106) A pénzverés mindenképpen kézi erővel, kalapács segítségével történt. Lényeges változás európai viszonylatban is a 16. század második felében indult be. Az új technikai megoldás szerint a verőtöveket hengeres szerszámgépekbe rögzítették, melynek segítségével a pénzt ezentúl verés helyett hengerek segítségével préselték. Nagybányán ezt a gépet „valc"-x\dk nevezték és 1583-ban vezették be. A 17. századi leltárak tanúsága szerint, az 1700-as évek kezdetéig, főként tallér és az ugyancsak ezüstből készült aprópénzek készítésére használták. A hengert Nagybányán vízikerék által hajtották, de a száraz időszakokra egy négy lóval működtetett másik nagykerék is készen állott. Ezeket az erőgépeket áttételekkel, a választóháznál a fúvók mozgatására, sőt „lamina készítés"-né\ is felhasználták.(107) A pénzverésnél használt főbb eszközök ismeretében kíséreljük meg röviden azt az utat bejárni, melynek során a választóházból kikerült arany és ezüst a mindennapi életben használt pénzzé alakult.
