Balogh Béla, Oszóczki Kálmán: Bányászat és pénzverés a Gutin alatt - Nagybánya és környékének bányászata, ércfeldolgozása és pénzverése 1700 előtt (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 12., Miskolc – Rudabánya, 2001)

NÉGY ÉVSZÁZAD BÁNYÁSZATA - A rablógazdálkodás kiteljesedése a Herbersteinok és Lisibonok alatt

összefüggő konfliktusokban a perdöntési jog kamaraispáni minőségében, Lisibonát illeti. A szóbanforgó egyezségből az is kiderül, hogy Lisibona előzőleg rézpénzt veretett, alkalmazottait ezzel fizette. A rézpénzzel azonban csupán a Lisibona üzleteiben lehetett vásárolni. A város vezetői két szempontból is ellenezték ezt a gyakorlatot: egyrészt nem nézték jószemmel, hogy Lisibona alkalmazottai munkaadójuk, olykor silányabb, portékáiért drágábban fizessenek, másrészt a város kézművesei és kereskedői érdekében emeltek szót, amiért ezek, a rézpénz révén, jelentős vásárló rétegtől estek el. A jelzett egyezségben a bányabérlő megígérte, hogy korábbi gyakorlatától eláll és nem veret több rézpénzt.(56) Felsőbányai érdekeltségei révén Lisibona két vonalon is pereskedett. Az egyikben 1607-től kezdődően Felsőbánya városi tanács István deák (Litteratus) árváinak a Lisibona által korábban felvett 17.506 forint és 24 dénárnyi tartozás rendszeres törlesztését követelt. E hatalmas összeg fejében Lisibona a felsőbányai Vant és Enteres bányák jövedelmét köthette le, mert az 1609-ben megkötött egyezség szerint a két bányából származó bármilyen jövedelem fele részben ezentúl az árvákat illeti. Az ezüst és arany bevételén kívül a két bánya termékéből előállított ólommáz (Glett) és a vitriol készítésére használt pirit értékesítéséből nyert pénzre is igényt tartanak. Ez utóbbi kikötés azért is érdekes számunkra, mert az arany és ezüst bányászása és feldolgozása során vidékünkön előforduló ólmos, rezes és kénes termékek hasznosításának első konkrét adata ez.(57) Lisibona második pere az előbbihez úgy kötődik, hogy a fennebb jelzett kölcsön jelentős hányadát a Tomoz és Kalicer bányák víztelenítésére használja fel. Mindkét bányában a bányarészek többségének Felsőbánya városa volt a tulajdonosa. Egy bizonyos résszel azonban Lisibona rendelkezett, aki 1604 táján a Kalicer bánya területén az aknát kimélyítette és megerősítette, majd a bányavíz eltávolítására új vízhúzót telepített és működtetett. A város vezetősége azonban nem volt hajlandó a költségek reá eső részét kifizetni. Lisibona ezért megtiltotta, hogy a város saját munkásaival a két bányában dolgoztasson. A város még nagyobb kárára, a már előzőleg kitermelt nagymennyiségű ércet is eltulajdonította, sőt kapzsiságában arra vetemedett, hogy a bánya biztonságát szolgáló tartóoszlopok egy részét is kitermeltette. A város sérelmei orvoslására Báthori Gábor erdélyi fejedelemhez fordult, aki előbb a kővári vár kapitányára és Nagybánya város ítélőszékére bízta az ügy kivizsgálását, majd az első ítéletet a fejedelem kincstárnoka hozta. Ennek értelmében Felsőbánya nagy veszteségére való tekintettel megengedték, hogy a város „lebocsássa a bányakötelet és a bányát művelje." A végső ítéletet azonban (1614 július 24-én) már a király megbízásában és nevében döntő küldöttség hozta. Ennek értelmében mind Lisibona, mind pedig Felsőbánya városi tanácsa eddigi követelésükről kölcsönösen lemondanak, a város szabadon bányászhat, de beleegyezik, hogy egynéhány, még más magános kézen levő bányarésszel, (akiknek tulajdonosai az új körülmények között képtelenek a bányaművelés folytatására), Lisibona szabadon rendelkezzék mindaddig, amíg ezek jogi tulajdonosai a rájuk eső előző költségeket ki nem fizették. Amikor ez utóbbi ítéletet kimondták, Nagybányán még ismeretlen volt, hogy már három nappal korábban Ferdinánd nagyherceg döntése nyomán Lisibona helyett ifjú Herberstein Feliciánt nevezte ki kamaraispánnak és vele kötötte meg az új bérleti