Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

FELSŐ-MAGYARORSZÁGI BÁNYAVÁROSOK SZÖVETSÉGE

városok a 15. század elején bizonyos szövetséget hoztak létre, de nem ismeretes, hogy ez milyen formában és milyen hatáskörrel működött. Például 1432-ben Jászón, a szomolnoki bányatársulat közötti fontos perben a határozatot olyan testület hagyta jóvá, amelynek tagjai a gölnicbányai, szomolnoki, telkibányai, rudabányai és jászói bányamesterek voltak. A Felső-magyarországi Bányavárosok Szövetségével kapcsolatban először 1487 évről találunk iratokat. Ezek szerint Kassán, december 26-án és 27-én, majd 1488. január 4-én összeült a hét bányaváros képviselője és határozatot hozott a bányavárosok jogairól és bíráskodási eljárásukról. A bányavárosok ezen a napon rendezték el egymás közt jogviszonyukat, és a bányászat jelentőségének megfelelően rangsorolást alakítottak ki. Ettől az időtől számítható a szövetség, illetve a közösségi formában való működésük. Ez a szövetségi forma eltér az Alsómagyarországi Bányavárosok Szövetségétől, amelyet földrajzi közelségük révén elsősorban a támadások elleni közös védelem szükségszerűen hozott létre. A felsőmagyarországi bányavárosok között szoros kapcsolat jött létre annak ellenére, hogy önálló városi szervezetük volt. Ezt a szorosabb kapcsolatot jelölte a közösség, vagy ahogyan Wenczel Gusztáv írta, „közönség" elnevezés. E szorosabb kapcsolat alapja a városok kiváltságának hasonlósága, a közös urbura beváltóhelyek és azok a technológiai társulatok, amelyek az ércek feldolgozásával kapcsolatosak. Az 1487 évben Kassán létrejött megállapodás (statútum) a felső-magyarországi bányavárosok kapcsolatait még szorosabbra fűzte. Nem véletlen viszont, hogy a kassai bányastatutum elsősorban a jogi bíráskodási rend-