Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

TELKIBÁNYA KIRÁLYI BÁNYAVÁROS VIRÁGKORA

szerint a bányavárosnak megadtak és kijelöltek, elfogadjuk, jóváhagyjuk és jelen nyílt levelünk örök oltalma alatt örök érvényilleg megerősítjük, lis mivel a kijelölt határok és határjelek közt lévő föld a város lakosainak megélhetésére Marinus mester szerint elégtelen, alázatos kérésiikre a földet gyarapítjuk. Megfontolva az említett Marinus mester és Te lukbánya bányaváros összes polgárainak és bányászainak hűségét, és hűséges szolgálatainak érdemeit, királyi jóindulatunktól vezetve, különleges szeretetünk kegyéből és elvállalt országkormányzásunk hivatalánál fogva is kebelünket kitárjuk. Hiszen a fejedelem dicsősége népeink sokaságán alapszik. Hogy tehát szükséges népeink, alattvalóink számban és hűségben növekedjenek s az említett helyet népek sokasága díszítse, adunk nekik két mérföldet az erdőkből, egyet tudniillik dél f elé egyet meg észak felé. ( 17) A király ezzel a rendeletével még négy falut csatol Telkibányához, Verseget, Telukyt, Rátkát és Hollóházát. Telkibánya megkapja a Pányok melletti Nagyhegyet szántóival és szőlőivel, amely korábban Pányokhoz tartozott. A rendelkezés délkeleti irányban is növeli a város birtokát egészen a Bózsva-patakig. Ez az okmány is bizonyítja, hogy Telkibányán is a külföldről betelepített vendégmunkások, a hospesek dolgoztak a bányászatban. A földmüveléssel foglalkozó helybelieknek jó megélhetést biztosított a jobbágytelek, mindaddig, míg ezek feldarabolásra nem kerültek. Nem szívesen vállaltak bányabeli munkát, amely abban az időben embertelenül nehéz volt. Az első évezredben rabszolgák, majd hadifoglyok kényszerültek e megalázó munkára. A 13. és 14. században a Kárpát-medence északi ré-