Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

A MAGYAR BÁNYÁSZAT ELSŐ ÉVSZÁZADAI - Az Árpádkori bányászat

nyugodott. A magyar királyság első három századának pénzverése, s a magyar pénz ismert nemzetközi szerepe, III. Béla jövedelmi kimutatása stb. egyértelműen a hazai nemes- és színesfémtermelés kiemelkedő jelentőségét bizonyítja. A fönnmaradt írott források keveset árulnak el ebből a nagy gazdagságból. A 13. század végi aranytermelés nagyságáról azonban lehet következtetni abból az adatból, hogy III. András királyunk 1300-ban 1100 kg aranyat adott el egy tételben a velencei piacon. Ha figyelembe vesszük a 13. század utolsó harmadának kaotikus belviszonyait, amelyek nyilván nem a kincstári tartalékok felduzzasztására, hanem azok elherdálására irányulnak, ezt az 1100 kg mennyiséget rövid idő alatt, talán egy-két év alatt összegyüjtöttnek kell tekintenünk. Ezek szerint a hazai aranytermelésnek lényegesen magasabbnak kell lenni, mint az 1000 kg/év mennyiség, amit a hazai történelmi irodalomban olvasható. A királyi kincstárt ugyanis legfeljebb egytized rész (urbura) illeti meg a bányavárosok, illetve a bányaművelők termeléséből, ami nem aranymosásból származott. Ezen állítás alátámasztására meg kell említeni a 19. század végi hivatalos statisztikai adatot, amely szerint 3000 kg-ot is elért az éves termelés annak ellenére, hogy elsősorban már csak azok a bányák rendelkeztek aranytermeléssel, ahol színesérc bányászat is folyt. Az ország területén a középkorban öt bányavidék alakult ki: 1. Magyar Érchegység és környéke 2. Gömör-Szepesi érchegység és környéke 3. Északborsodi vasérctermelő helyek