Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

A BÁNYÁSZAT MÁSODIK VIRÁGKORA A 18-19 SZÁZADBAN - A kincstári bányászat

ezért meggyorsítják a Mária bánya és a Jupiter akna öszszekötését, újabb légakna hajtását rendelik el a Zsófia táróban. Folyamatos üzemet rendelnek a Teréz táróban, hogy minél előbb bekövetkezzen a lyukasztás a Lobkovitz telér vágataira. Különösen a Jószerencsét telérben találnak gazdagabb ércet, amit a veszteség elkerülésére már a bányában ponyván gyűjtenek össze. Az ércszínport Aranyidára szállítják, de ez többletköltségeket okoz a szükséges fegyveres kíséret miatt, és azért, mert a hidak hiányában kerülő utat kell tenni. Szükséges, hogy fejlesszék a Veresvízi bánya külszíni létesítményeit is. Kováesműhelyt és üzemi lakásokat építenek, bővítik az irodát vendégszobák létesítésével. Az elszállított ércek minősítését a szomolnoki kincstári laboratórium végzi, de folyamatos az elemzés a Veresvízi bányánál is, ahol laboratóriumot építenek. A kincstár elrendeli a telkibányai összes bánya hányóinak az elemzését, és tervbe veszik ezek feldolgozását. Ez indokolt, hiszen a középkori fejtéseknél a fémkihozatal sokszor az 50%-ot sem érte el. Ezzel magyarázható az, hogy a nagyobb tárók hányói eltűntek, vagy más helyen találhatók. A bécsi levéltárban talált adatok alapján ebben az időszakban még nem volt gazdaságos a kincstári bányászat. 1838 és 1847 között a ráfizetés évenként 15-20 ezer forint között mozgott, ennek ellenére az újabban feltárt gazdagabb ércekből származó haszon reményében tovább folytatták a fejlesztést. 1846-ban a mosó után a zúzóüzemet is bővíteni kell, amely a veresvízi-völgy alsó szakaszában működött, ahol egy vastengelyes, előtéttolattyús zúzdát építenek vasszer