Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

A BÁNYÁSZAT MÁSODIK VIRÁGKORA A 18-19 SZÁZADBAN - A kincstári bányászat

kezeire építve. Az aranyidai foncsorozó kapacitása nem elegendő, ezért az András bányatársulat foncsorozó üzemét is bérbe veszik. 1847-ben aknászlakás építésével bővítik az üzemet és Telkibányán egy vizsgáló állomást létesítenek. A Mária táróban talált érceket először a Veresvízi táró melletti ércmosóba viszik és innen a veresvízi zúzdába. Még ebben az évben a Zsófia táróban gazdag érctelért találnak, ezért a vájárokat külön jutalomban részesítik. További fejlesztéseket hajtanak végre, válogatót és érctárolót építenek a Mária és Zsófia táróknál. Az ércmosó ülepítő tavában összegyűlt iszap feldolgozására seprűszért állítanak üzembe, és öntöttvas zúzónyilakat rendelnek Diósgyőrből. A Jószerencsét telér fejtése is gazdagnak mutatkozik, ezért elrendelik ennek külön kezelését. A termelési eredményeken felbuzdulva a Központi Bányászati Igazgatóság elrendeli a telkibányai ezüsttermelés fokozását. A megnövekedett érctermelés szükségessé tette, hogy az ércszínport havonta szállítsák Aranyidára. Nem áll rendelkezésre konkrét adat az érc mennyiségével kapcsolatban, csupán egy 1848-ban kelt feljegyzésre lehet támaszkodni, amely szerint szeptember l-ig a többlettermelés eléri a 218 kg színezüstöt. Különösen a Zsófia táróból kitermelt nagyobb mennyiségű érc tette indokolttá, hogy a szállítási költségek elkerülése érdekében egy kisaknás kohó építésének lehetőséget megvizsgálják, de nincs adat arra, hogy ez megvalósult. A Veresvízi bánya érceit a Lipót aknában felszerelt nagyobb teljesítményű lójárgányos vitlával szállítják ki, de ennek kapacitása kicsinek bizonyul, ezért elrendelik a Veresvízi táró egyes szelvényeinek bővítését, a kanyarokat levágják, hogy beszerelhető legyen a sínpályás csille-