Garami Evelin: A rudabányai vasércdúsító-mű története (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 34., Rudabánya, 2005)

VII. Fejlesztések a dúsítóműben

VII. Fejlesztések a dúsítom üben Rudabányát az 1960-as évektől kezdve sokoldalú érc- és ásványelőkészítő tevékenység jellemezte. A helyi üzem budapesti központja, az Országos Érc- és Ásványbányák (OEA) alapvetően a dúsítás technológiájának korszerűsítését helyezte előtérbe a fejlesztési célok között. 1962. júniusában kezdte meg teljes üzemét a pátvasérc előkészítését végző dúsítómű. Mivel a hazai szakemberek a magnetizáló pörkölésre és a mágneses szeparálásra, mint újszerű technológiára vonatkozó nagyüzemi tapasztalatokkal nem rendelkeztek, bőségesen merültek fel műszaki problémák már a részleges üzemmenet időszakában is. így például kezdettől fogva gondot jelentett a rudabányai forgókemencék rövidsége (30 m a másutt mindenhol 50 m hosszúságú kemencékhez képest.) Ennek kedvezőtlen hatásai az érc gyors áthaladása miatti elégtelen pörkölődésben, valamint a kemencékből távozó füstgázok okozta kéményrepedésekben nyilvánultak meg. A gondok elhárítása érdekében a rudabányai szakemberek Pálfy Gábor főmérnök vezetésével igyekeztek bizonyos technológiai változtatásokat végrehajtani, így többek között szükségessé vált a kemencékbe hosszan benyúló gázégők megrövidítése, az érc lassúbb haladása érdekében a kemence falazatának átalakítása, illetve a kémény acélabroncsokkal , n „ , , 240 torteno megerősítése. Nagy figyelmet fordítottak ebben az időben a dúsítómű vezetői az ércelőkészítés meddőjének megfelelő hasznosítására is. A pátvasérc pörkölésekor ugyanis a forgódobos kemencék végén a füstgázzal jelentős mennyiségű „szállópor" keletkezett, amely a nagy (5-7 m/s) gázsebesség és barittartalom miatt a feladott nyersércnek mintegy 8-10 %-át tette ki. 1968-ig a szállópor hasznosítás nélkül a meddőhányóra került, ekkor azonban kezdetét vette Rudabányán a különleges légtechnikával, adagolóberendezésekkel és szeparáló-dobokkal történő szállópor-hasznosítás.