Szemán Attila: Szintes szállítás a magyarországi ércbányászatban a kezdetektől a 19. század derekáig (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 27., Rudabánya, 2003)

A csille megjelenése

A csille megjelenése A 16. század elejétől a kétkerekű taliga mellett megjelent az első primitív csille is. Az ércet lent a bányában és a felszínen is nagyobb faládába gyűjtötték. 5 Ezt a ládát szükség esetén odébb húzták, ami a megvasalt fenék esetében nem volt nagyon káros. Idővel a ládát szántalpakra is helyezhették, s így vonszolása könnyebbé vált, kopásállósága megnőtt. 46 A kétkerekű taliga, a felszíni négykerekű ércszállító szekér és az ércgyűjtő láda együttes hatásából alakult ki a kis kerekeken mozgó láda, ami a szűk keresztmetszetű bányatérségekben is elfért. A felszínen is használt szállítóeszközök mellett létrejött tehát az első, kifeje­zetten mélyszinti bányszállításra szolgáló eszköz, a csille. A csillék megjelenésének ideje természetesen nem határozható meg pontosan, a szakirodalomban különböző feltevések fogal­mazódtak meg. Egy körmöcbányai földrajzi név kapcsán felme­rült, hogy 1442-1443-ban már létezett csilleszállítás Magyaror­szágon. Ez a név a Huntsmarckh 41 ', Hundczmarkt 4 *, amit egyes kutatók csilleállomásnak feltételeznek, 49 s ott működött, ahol a Colner völgyben az aranyércek feldolgozása történt. A névma­gyarázat természetesen nem mondható bizonyosnak. Ha fenn­tartás nélkül elfogadhatnánk, úgy ez lenne a legelső adat a csille megjelenésére, éspedig nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában. A „hunt" azonban ebben az esetben bizonyára nem jelenthetett csillét, hanem inkább Matunák olvasata (huel) és magyarázata (Höhle = barlang, üreg) valószínű. A magunk ré­széről ezt tartjuk elfogadhatónak. Ugyanez lehet a helyzet a Körmöcbánya város 1492-1512 között keletkezett régi bányajo­gának 26. pontjában szereplő szövegrészlet esetében is: „Item von der hunten wegen, ayn yder hunt soll gross seyn dass 14 pare auffs wenygest darayn geen. Vnd so man ayn mit ayner kleineren hunt erfund, der gepuest werden vmb sayn wochenlon »50 ayns wegen.

Next

/
Thumbnails
Contents