Szemán Attila: Szintes szállítás a magyarországi ércbányászatban a kezdetektől a 19. század derekáig (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 27., Rudabánya, 2003)

A csille megjelenése

26. kép Mint az már kiderült, a „par", „pár" bányásztalicskát jelent, s egyben a termelt érc mérésére alkalmas mértékegységet is. Az a kitétel, hogy egy huniban legalább 14 par mennyiségű anyagnak el kell férnie, máris lehetetlenné teszi, hogy a „hunt" csille jelentésben szerepeljen. A korabeli csillék - mai viszonylathoz képest - nagyon csekély befogadó képessége erre biztosan nem volt alkalmas. Az is természetes, hogy a csillére nem szokás „rátalálni". Ezt a két említést tehát, mint a csille megjelenésének első bizonyítékát, bátran elvethetjük. Alátámasztja véleményünket, hogy a Kuttenbergi Graduale képes ábrázolásán is csak az érctároló ládát találjuk meg, de sehol sem fordul elő rajta a csille, mint bányászati eszköz. Legrégibb magyar neve a csillének egyébként valóban a hunt, s ennek első említése 1556-ból Nagybányáról származik. A ma is használatos csille elnevezés a 19. század elején jelent meg. A csille eddig ismert legrégibb ábrázolása 1503-ból datálódik (26. kép).

51 Ez a csille még egyértelműen csak egy tömör, görgőszerü kerekekre szerelt láda. Az egyforma méretű kerekek a láda külső oldalán, annak végpontjaira vannak erősítve. Csil-