Szemán Attila: Szintes szállítás a magyarországi ércbányászatban a kezdetektől a 19. század derekáig (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 27., Rudabánya, 2003)

Szintes szállítás a csille megjelenése előtt, később mellette kiegészítő tevékenységként

(17. kép). Marsigli - a későbbiekben még előkerülő windschachti metszetén több bányászalak vonszol maga után valamilyen kerék nélküli, következésképpen csúszó szállítóeszközt. Jól látható, hogy egy merev hordozóra, alighanem fa deszkalapra felrakva húzzák az ércet, amit esetleg valamilyen zsákban is elhelyeztek (18. kép). A már említett, bőrzsákban történő csúsztató szállítást csakis így, valamilyen kopásállóbb anyagra helyezve tartom lehetségesnek. A 15. századtól ismert a talicska a felszíni szállításban. A 1516. század fordulóján kerülhetett a felszíni gyakorlatból a földalatti bányászat eszközei közé. A rozsnyói Szt. Anna-képen (1513), majd az Annabergi oltárképen (1521) már találkozunk vele, habár mindkét esetben a külszínen jelenik meg. Igaz azonban, hogy az Annabergi oltárkép egyik talicskája a táróból éppen kijövő bányász kezében látható. Agricola is ismerteti (19. kép).

31 Meglepően részletes leírást közöl a talicskáról: „Az úgynevezett talicska nem kétkerekű, lovak által húzott taliga, hanem egykerekű szállítóeszköz. A munkások teletöltik kifejtett anyaggal és kitolják a táróból vagy az aknaházikóból. Építési módja a következő: kiválasztanak két darab kb. 5 láb