Szojka Gyula: A természet a néphitben, tekintettel a dobsinai babonákra és népmondákra (1884) (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 26., Rudabánya, 2002)

részt vén, gyenge és félkegyelmű asszonyokat. Nincs vértanú, a ki a boszorkányokénál kínosabb halált halt volna. Nincs vértanú, a ki oly szenvedéseket szenvedett volna, szenvedéseket, a melyek enyhítés nélküliek. A kereszténység vértanúinak meg volt az a magasztosán vad fanatismusok, a mely a lelket a kínos gyötrelemben való megtörés ellen edzi, a testet gyötrő kínok ellen érzéketlenné teszi. Ama szegény asszonyok evvel nem bírtak. Nem bíztak egy életentúli fenséges jövőben. A keresztény vértanú tudta, hogy vele gyászol siró barátok serege, a mely lelkesül és erősbödik hősi halálán. A boszorkányoknak nem jutott barátok vigasztalása, nem halhattak meg azon tudattal, hogy emiéköket — mint amazokét •—• az utókor áldani és ünnepelni fogja. Mindenki gonosztévőknek tartotta. Saját rokonaik húzódtak, ijedeztek tőlük mint elvetemültektől, mint elkárhozottaktól. Félelmet okoztak, félelemben éltek magok is. Vénségök terhével, elkeseredésükkel el voltak hagyva, ki voltak taszítva az emberek társaságából. És ily élet után legkínosabb halált haltak, gyű löketve, senkitől nem sajnáltaivá, ők magok is reménytelenek. Egy sötét babonából annyi szenvedés! A felvilágosodás e babona mérges fáját majdnem utolsó gyökeréig kiirtotta. Aldassék érette ! Sajátságos, hogy a néphit a boszorkányok jelleméhez, azon lényekéhez, a kiknek a sorsában oly annyira túlnyomó a tragicum és a kikben oly szertelenül nagy gonoszság van föltételezve, annyi komikumot fűzött. Ki ne ösmerné azon számtalan történetecske egyikét-másikát, a melyben rászedett, kijátszott, megtréfált boszorkányokról van szó, vagy a melyben a boszorkányok a magok hatalmát az emberek megtréfálására használják. Különben a néphit az ördögöt is, a ki pedig maga a gonoszság, szintúgy a halál alakját, a mint a népmondában megszemélyitve fordul elő, számos komikus vonással ruházta fel. Sajátszerű mély vonása ez a néplelkületnek. Mintha szükségét érezné annak, hogy ott, a hol legfájóbb a tragicum