Szojka Gyula: A természet a néphitben, tekintettel a dobsinai babonákra és népmondákra (1884) (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 26., Rudabánya, 2002)

lom, nem volt még szeretőm. De talán megmondja valamelyik itt jelenlévő szerető pár. Nem ? ! A törpéket sok mindenféle névvel nevezi a népmonda. Azon osztályuk, a mely a házakban és a bányákban lakva, az embert szolgálja, kobold nevet visel. Ezen koboldok jellemre nézve is különböznek a többi törpéktől. Mig a többi törpék jelleme komoly sőt komor, az Övék vig, tréfás, dévajkodó. Bosszantásul kifújják az égő gyertyát, lusta szolgálóknak felel üj t i 1-c a vizes dézsát, a legjobb tehénnek kitekerik a nyakát vagy kifejik a tejét és mindezen csínjukon halkan nevetgélnek vagy gúnyosan és szertelenül hangosan kaczagnak. De ki haragudhatnék meg ezért a koboldokra, a kik különben valóságos áldásai a háznak. Hisz folyton-folyvást csak gazdájuk jóllétén munkálkodnak. Kedvencz lakóhelyeik a malmok is, a hol szorgalmas munkájokért a legfinomabb sütetből való darabka kenyeret vagy kalácsot várnak. A házakon kivül a bányákban is tartózkodnak. Ott sokban hasznára vannak a bányásznak. Szürke bőrruhában jelennek meg, bányászsipkában, hosszú szakállal és többnyire púppal. Öreg koruk daczára serények és rendkivül erősek és munkabírók. Segítik a bányászokat a munkában, helyettök dolgozva a déli munkaszünet alatt és az egész éjszakán át. Hegyesitik a fúrót és a vésőt, jámbor munkásoknak meggyújtják a kialudt bányamécset, megmutatják a gazdag érczereket, visszatartják a bányába tóduló vadvizeket stb. Rossz és erkölcstelen munkásokat megölnek valamely véletlennek látszó bányai baleset által. A kereszténységnek, különösen a harangoknak a koboldok épen nem barátjai és ezért a keresztény hit terjedésével visszahúzódnak a hegyek belsejébe. Ezt teszi különben a törpék minden faja. A mint az emberek uj hatalmasabb istenségnek hódolnak vala, ember és törpe mindinkább ellensége lesz egymásnak. Mély gyűlölet váltja fel a régi barátságot.