Hála József, Landgraf Ildikó: Magyarországi bányászmondák (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 24-25., Rudabánya, 2001)
Válogatás a magyarországi bányászmondákból
De Hepauf Daniel tisztában van magával és czéljaival. Nem fog rajta sem gúny, sem lebeszélés! Szépanyja öreg asszony volt, hiszen 98 tavaszt ért, és halálos ágyán igy szólt számos gyermekeihez és számtalan unokáihoz: „Ott keressétek az érczeket, hol a bányaszellemek dolgoznak, mert csak ott terem a kincs!" A kis dédunoka hiven megőrizte emlékében a szavakat. És Hepauf Dániel nem csalatkozott. Alig telt bele két hét, már is nyomára akadt az érnek! Könnyen akadt reá, a bányaszellemek munkájától jövő zaj vezette, csak ez után indult. Egy-két hónap múlva jövedelmező volt az eddigelé üresnek hitt agyag-kőzet. A gúnyos nevetésből sápadt irigység lett, mert Hepauf Dániel rövid idő alatt gazdag ember volt! Kár, hogy be nem érte az áldással, szinte sajnálom, hogy most sem volt sorsával elégedett, és hogy elbízta magát. Észrevette ugyanis, hogy a láthatatlan szellemek is dolgoznak érette, a mennyiben reggelenkint készen találta a mult este megkezdett és félbeszakított munkát. „Ezt kizsákmányolom!" gondolta magában. Elbocsátotta bányamunkásait, és csak esténkint ment néhány emberrel a tárnába, hol rövid perez alatt sokféle munkát kezdett meg, melyet aztán szándékosan befejezedenül ott hagyott. A következő reggelen utána nézett és csodálkozva látta, hogy a szellemek ez éjjel pihenőt tartottak. Az eddigelé hallott zaj is elnémult. És midőn még a hatodik napon is úgy találta, hogy a szeszélyes szellemek nem is nyúlnak a munkához, nem maradt egyéb hátra, mint fogadott bányászokkal ismét folytatni a munkát. 321 (Dobsina) 119. A bányában volt sok szegény ember, aki nagy családos volt és találkozott a permonyikkal az üzembe és azt mondta a permonyik néki, hogy nem leszel többé szegény, csak egy zsemlét hozzál nékem minden nap és ezzel teneked nem muszáj lesz dolgozni és fel fog emelkedni a gazdagságod. Ment a szegény ember, meg is tette a permonyiknak a kívánságát, úgy, hogy ő elvitte néki minden nap azt a zsemlét és dolgoztak a permonyikok magok, az embernek nem kelletett. Közbe, mikor a szegény ember meggazdagodott, már megunta hordani a zsemlét a permonyikoknak a részére, itten a permonyikok aztán eltűntek, de közbe eltűnt a bányász embernek az élete is. 322 (Rudna) 120. A hetvenes évek vége felé a Martiny vágatból többször láttam csillogó szemeket kijönni, de a bányarémek többi része nem volt látható; kértem Nagy Gusztáv bányanagy urat, hogy vegye üzembe a Márton-telepet. Sok nyaggatás után kezdte is hajtani és a 14-ik méterben elértük a nagy gazdagságot, mely éveken keresztül százezreket jövedelmezett s most is jövedelmez. De megharagudtak erre a bányarémek; egész éjjeleken keresztül repesztettek, zoboroltak, csilléztek és zuhintottak; az embereinket a mélységbe dobták s végre szeretett bányanagyunkat is pár óra alatt elragadták közülünk. 323 (Felsőbánya)
