Hála József, Landgraf Ildikó: Magyarországi bányászmondák (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 24-25., Rudabánya, 2001)
Válogatás a magyarországi bányászmondákból
Láhner Mihály a társával, kinek a nevét nem sikerült megtudnom, hosszabb időn át együtt dolgozott. 1850. körül történt, hogy Láhner társa a sattnál kapott munkát s a hajtókereket kezelte, mely az aknából a vedret hozta fel. Beteges ember volt, fájós mellű, köhögős s nem győzte a nehéz munkát. Egyszer Láhnernek másfelé akadt dolga, s igy a társa egyedül maradt. Munkaközben fáradtan lepihent egy padra, midőn valaki egy bottal szelíden megérintette a vállát. A mi emberünk felnéz, hátra fordul, hát a bányapásztor állott előtte, a ki igy szólt hozzá: „Ne félj édes fiam! tudom hogy derék szolgám vagy s azért jöttem, hogy segítsek rajtad. Eredj le Nagybányára s hozz nekem egy kiflit, mert nagyon megkívántam!" (Akkor a kifli még nagy ritkaság volt s Felsóbányán nem is volt kapható.) De figyelmeztette, hogy ne próbálja őt elárulni, mert akkor menten halálfia lesz. Elment Láhner Mihály társa rögtön Nagybányára s meghozta a kiflit, a mit a bányapásztor nagy étvágygyal megevett. Ettől fogva a munka nagyon gyorsan ment, csak ugy égett minden a keze alatt s e mellett az emberünk egy szikrát sem erőltette meg magát s félvállról nézte a dolgát. Mindjárt is feltűnt az eset a hutmányoknak, a kik feljelentették a permesternek. A kanczelláriára hivatták az embert, elővették, kérdezték, faggatták, vallatták s nem hagyták addig nyugton, mig végre nagy sokára kivallotta az ő dolgát a bányapásztorral. Erre vissza ment a munkához s tovább akart dolgozni. Csendesség volt, nem látott semmit, midőn érzi, hogy egy láthatadan kéz hátul megfogja, felemeli a levegőbe, ott háromszor megforgatja s aztán nagy hirtelen bedobja a satt tátongó mélységébe, hol a szerencséden szörnyet halt. Igy kellett szegénynek bűnhődnie azért, hogy a bányatísztek kényszerítése folytán a titkát elárulta. 324 (Felsőbánya) 122. Búcsúmban két bányász dolgozott egy vájat-végben, felváltva, mert a hely oly szük volt, hogy egyszerre csak egy férhetett el benne. Egyikük jó ember volt, a másik gonosz. Mikor a jó bányász ment be, a bányarém megnyitotta mindenfelől az aranyereket, a rossz elől pedig elzárta. Ezért amaz folyvást gazdagodott. De a bányarém megtiltotta, hogy erről valakinek szóljon, legyen az akár a saját felesége. De a felesége házsártos asszony volt, s addig faggatta az urát, a mig az mindent kivallott. Mikor másnap a bányába ment, a bányarém addig lökdöste egyik faltól a másikig, hogy megőrült belé. 325 (Bucsum) 123. Hát, tuggya ez olyan nagyon rövid történet. Apám mindig meséte mikor ő még takarító fiú volt, dolgozott egy öreg bányásszal. E dig hallotta, hogy pörül. Apám kérdezte: - Minek pörül maga mindig itt? Azt mondja: - Avval a kis berkmánlival pörülök. Azt mondja: - Miért?
