Hála József, Landgraf Ildikó: Magyarországi bányászmondák (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 24-25., Rudabánya, 2001)

Válogatás a magyarországi bányászmondákból

3.3. Túlvilágjárás 68. Élt egyszer egy öreg bányász, akinek két üa volt. A nagyobbik fiú, mihelyt megerősödött, kivándorolt Amerikába és ott kereste a megélhetést. Odakinn bányába került dolgozni. A kisebbik fiú azonban itthon maradt és szintén bányába járt dolgozni. Egyszer azt a hírt hozták az Amerikából hazatérő magyarok, hogy a nagyobb testvérre Amerikában földrengés következtében rászakadt a bánya. Amint a szomorú hírt meghallot­ta a kisebbik testvér, a szerencsétíenül járt bátyja felkeresésére akart indulni. Nem hagyta nyugodni a hír, azon tanakodott munka közben is, hogy miképpen győ­ződhetne meg arról, amit a bátyja felől mondtak. Mellette termett akkor egy bányabeli törpe. Vállalkozott rá, hogy elkíséri ahhoz a bányához, ahol a bátyja dolgozott és a föld maga alá temette. A bányász nem akart hinni a törpe ígéretének, mert az legtöbbször becsapja az embert. De mégis rákényszeredett, hogy elfogadja a törpe segítségét. Elindultak hát a munkahelyeket hátrahagyva a bánya mélyére. Tekervényes folyosókon keresztül haladtak. Hosszas vándorlás után eljutottak oda, ahol a bátyja holttestét megtalál­ták a szén alatt. Megtudta hát, hogy igaz volt a hír. Ezután szomorúan elindult hazafelé. Amikor kiszállt a bányából, nem ismert rá a falujára. A háza helyén csak gyomot és romba dőlt falat talált. Keresték a nevét a siktakönyvben, hát sehol sem találták. Hosszas keresgé­lés után az egyik aknaírnok azt ajánlotta, hogy nézzék meg a régi siktakönyveket is. Ö ugyanis emlékszik arra, amikor régen eltűnt egy ember a bányában és nem találtak rá sehol sem. így is történt. Fellapozták a régi siktakönyveket és az egyik kötetben megtalálták a keresett nevet. Abból aztán kiderült, hogy negyvennyolc évet járt oda a bányában, amíg a bátyját kereste. 271 (Somsálybánya) 3.4. Ördög 69. Történt egyszer a régi bányászok idejében, hogy amidőn szorgalmasan fúrtak, töltöttek, robbantottak, egyszerre megjelent előttük egy fekete ördög. Valamelyik gyámlyukból bújha­tott elő. Csúfolódva kérdezgette a két vájárt: - Na, melyik az a nagy legény, aki meg mer velem bkkózni? A bányászok csak hallgattak, megijedtek az ördögtől. Majd az egyik, megemberelve magát, így válaszolt az ördög incselkedéseire: — Én nem birkózók meg most veled. De állj ki birkózni a kis öcsémmel, ha van bátor­ságod hozzá! Az ördög nem sejtette, hogy mire vállalkozik, ezért engedett a felszólításnak. A bányász igen furfangos ember volt. Gondolta, hogy majd elveszi ő az ördög kedvét a hen­cegéstől. Éppen ki volt már fúrva a robbantáshoz szükséges lyuk. Beleszorította az ördög farkát a fúrólyukba a töltettel meg a tömítéssel együtt. Meggyújtotta a zsinór végét és elszaladt a társával együtt a munkahelyről.

Next

/
Thumbnails
Contents