Hála József, Landgraf Ildikó: Magyarországi bányászmondák (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 24-25., Rudabánya, 2001)
Válogatás a magyarországi bányászmondákból
A' mellyet látván a' Bányász Úr, mindjárt haza jött, és senkinek nem szóllván, nagy gazdag Vatsorát készíttetett, és a' Bányászoknak Feleségeket, és apró gyermeketskéiket, maga házához hivatta és le telepitette; és midőn már ennének és vigan laknának, kezde egyszer a' Bányász Űr szomorkodni és Vendégire mutatni ilJyen szóval: Soha bizony ennyi Özvegy Asszonyt együtt és egyszersmind nem láttam. De az Asszonyok arra vélik vala, hogy azért mondaná azt a' Bányász Úr, hogy az ő Urok a Bányábann volnának, és ott vélek együtt nem volnának, és újonnan mulatni kezdenek. — Egy kevés idő múlva, ismét kezde a' Bányász Úr sirni és bánkódni, és viszont az előtti szókat iterálni: hogy soha annyi Özvegy Asszonyt eggyütt, egyszersmind nem látott volna. Ekkor a' Bányásznék kezdek újabbann a' Bányász Urat kérdezni, hogy ugyan mondaná meg, miről mondaná őket Özvegyeknek, és ig)' tovább őket függőbenn nem hagyván meg jelenté nékiek, hogy Urokat a' Bánya, mind egyig oda ölte volna. És igy minden örömök, vigasságok félbe szakadván, sirván és jajgatván oszolnak el a' Bányász Úr házától. — Ez volt egyik és nagyobb oka a Bányák elveszésének, és félbenn szakadásának. Ezt a' Bányát mondják lenni a' Kánya nevű Hegybenn. Azután is hozzá kezdett volt egy Kassai Úr, és sok hasznát is vette, de az is el hólt vala, és igy félbenn maradt mind az ólta. 248 (Telkibánya) 46. A Vörösvízi bányában a munkások minden szombati nap saját maguknak dolgoztak. Azt az aranyat, amit szombaton kibányásztak, nekik adta a bányász. Volt a bányásznak két lánya. Egyszer muzsikáltatott a bányász és a lányok, meg a munkások feleségei táncoltak. Ebedet, vagy vacsorát akartak vinni a munkásoknak a bányába. Egyszer csak a bányász azt mondta: sok özvegyasszony táncol itten. Később tudták meg, hogy a bánya leszállt, a munkasok mind meghaltak. Azóta nincsen ott semmi. 249 (Nyíri) 3. Hiedelemmondák 3.1. Sors, végzet, előjelek 47. Egyszer én is találkoztam vele. Olyan tizenhét éves fiatal legényke voltam, amikor alagúton keresztül egyedül mentem Baglyasaljára. Az idő hajnal felé járt. Hát egyszer csak ráléptem egy talpfára, s a következő pillanatban ereimben megfagyott a vér! Furcsa, cuppogó hangot hallottam. Rémülten menekültem, mert az öregek gyakran mondták, hogy a bányában felhangzó különös hangok a bányarém jeladásai. Egész biztosan ő került utamba. Nem is igen mertünk egyedül járni, hanem mindig párosával. 250 (Nagybátony)
