Szakáll Sándor szerk.: A rudabányai vasérctelep a korai szakirodalomban 1882-1939 (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 22-23., Rudabánya, 2001)
Pálfy M.: A Rudabányai hegység geológiai viszonyai és vasérctelepei
12 DB. PÁL FY MÓRIC (148) rétes mészköveket az eddigi vizsgálók mind a felső triászba sorozták, hasonlóképen a Bükk triász-mészköveit is. Ezeket a területeket nem ismerem annyira, hogy közvetlen tapasztalat alapján valami pozitivet mondhatnék róluk, de mégis időszerűnek találom felvetni azt a kérdést, hogy vájjon az ott előforduló szaruköves mészkövek nem jelölnek-e egy határozott szintet s ha igen, akkor vájjon az nem felel-e meg a Telekesi völgy radioláriás márgás szintjének és a Dunnatető radioláriás mészkövének? És, ha azokon a területeken a szaruköves mészkövek egy elhatárolható szintre szorítkoznak, az alattuk levő mészköveket nem lehetne-e mint középső triász mészköveket különválasztani a szaruköveket tartalmazó meszek felett következő felső triász meszektől, amely utóbbiak szarukőgumókat már nem tartalmaznak? Egy kirándulásom alkalmával a Bükk-hegység déli oldalán, Kacs környékén észleltem, hogy a Kisezoros-völgyben szürkeszínű, helyenkint vöröstarka, nagyobbára vékonyréteges mészkő felett lemezes, palás, sok szarukövet tartalmazó mészkő következik, amely felett magasabban újra szarukövet legfennebb csekély mennyiségben tartalmazó, tisztább mészkövek települnek, míg a szaruköves palás mészkő alatt levő szürke, helyenkint vöröstarka mészkő feküjében — a NagyBZoros völgyében — dolomit is előfordul. A rétegsorozat tehát itt is hasonló a fennebb leírthoz. Amint láttuk, a középső triász dolomit a hegységnek Szalonnától északkeletre eső részén kissé más fáciesű lesz, gyakoriabbak és vastagabbak lesznek benne a sötétszürke, kalciteres mészkőpadok, a középső triász mészkő vastagsága pedig csekélyebb lesz s úgy látszik, mintha végre teljesen ki is maradna, a radioláriás márgacsoportot pedig radioláriás mészkő képviseli. A rudabányai—szentandrási hegyvonulat Szentandrásnál egy ÉNy—DK-i vonal mentén végződik s egy körülbelül 2 1 / 2 km széles pliocén-öböl választja el a hidvégardói triászképződményektől. Ezen öböl északnyugati szélén, a Bódva völgyének baloldalán, Bódvalenke és Szentandrás között a pliocén agyag és kavics alól keskeny sávban előbukkannak még a triász mészkövei, de ezek már valószínűleg a hidvégardói fácieshez tartoznak, amely fácies már lényegesen különbözik a rudabánya—szentandrási vonulat triászától s főbb vonásában megegyezik a Bódva völgyétől északra és északnyugatra levő nagy triászterület kifejlődésével. A triászképződményt itt a Hidvégardótól D-re levő völgyben láthatjuk jól feltárva. A völgyben, a Becskeháza felé elágazó völgyi úton kissé felül, a patak balpartján jó forrás fakad a lemezes szürke mészkőből. A patak jobbpartján, a forrással szemben, körülbelül 8 m mély aknát ástak, amelynek alsó részében kékesszürke, werfeni palát értek el. A völgy mindkét oldalán vékonyréteges világosabb szürke campili mészkőrétegek vannak feltárva, melyek a völgy baloldalán 10—15° alatt DNy felé dűlnek. A Becskeháza felé vezető út mentén a vékonyréteges mészkő felett vastagpados, világosszürke, vörösfoltos mészkőrétegek következnek,
