Szakáll Sándor szerk.: A rudabányai vasérctelep a korai szakirodalomban 1882-1939 (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 22-23., Rudabánya, 2001)

Pálfy M.: A Rudabányai hegység geológiai viszonyai és vasérctelepei

(145) A RUDABÁNYAI HEGYSÉG GEOLÓGIAI VISZONYAI ÉS VASÉRCTELEI'EI í* törési vonal a vonulatok folytatását elmetszi, az ÉK-i irányú vonulatok a töréssel párhuzamosan ÉNy—DK-i irányú roncsokká vannak összegyűrve, a középső triász mészkövei közé beékelődött márgás mészkőcsoportban a patak bevágása 25—30 cm vastag szarukőrétegeket tárt fel, amelyek csiszolatai radiolariák-kai vannak tele. Meghatározható kövület, ami e rétegcsoport korára felvilágosítást nyújthatna, nem került elő. Az előbbiekben láttuk, hogy a triász mélyebb kifejlődése igen nagy rokonságot mutat a balatonmenti triásszal. Ha most a balatonmenti kagylósmészkő fölött következő képződményeket tekintjük, akkor azt látjuk, hogy a magasabb tagok fáciesbeli kifejlődésében ismét találunk a két terület között rokonságot. Nevezetesen a Balaton mentén a kagylósmészkő fölött a ladin emeletbe tartozó „buchensteini" rétegek következnek, melyekben a Trachyceras Reitzi zónának kovás mészkövei, agyagos márgái, közbetelepült kovás padjai és a wengeni palák hasonló fáciesü lerakódásról tanúskodnak s úgy itt, mint a Balaton mellett az anisusi emelet végén nagyobb mértékű transzgresszióra utalnak. Ezeket tekintetbe véve, a rudabányai hegység márgacsoportját leginkább a ladinemeletbe tartom besorozhatónak; ide utalja különben sztratigráfiai helyzete is. A Szalonnától északra levő területen előforduló radioláriás mészkövet, mint az az alábbi fejezetből kitűnik, ezzel a szintájjal tartom egykorúnak. 6. Felső triász mészkő (Karni-nori emelet). A szőllősardói völgyben s még inkább Szalonnától északkeletre a középső-felső triász-rétegek fáciese megváltozik. A szőllősardói völgyben, a Lászi-malmon alul levő kis szurdok alsó nyílásánál, a patak jobbpartján bővizű forrás fakad a fehér vagy világosszürke, gyakran vörös márgafoltos mészkőből. A forrás körül és a forrás felett nem ritkán lehet olyan mészkőtömbökre akadni,, amelyek zsúfolva vannak halobiákkal. Ezek közül KITTL munkája* nyomán a következőket sikerült meghatározni: Halobia halorica MOJS. ? (alsó norikum), H. sicula GEMM. és H. plicosa MOJS. közti alak (karai, illetve norikumi), H. Eckharti, KITTL (karni), H. plicosa MOJS. (norikumi) Posidoniák, részben legalább a halobiák fiatal példányai. Ezen lelőhelyen kívül kissé fennebb, a Lászi-malmon valamivel alul, a völgy baloldalán szintén találtam még egy halobiás mészkődarabot, melyen a H. Eckhartiia, vélek ismerni. A felsorolt kis fauna kétségtelenné teszi, hogy itt a triásznak egy magasabb mészkőtagjával van dolgunk, melyet a karni-norikumi emeletekbe sorozhatunk. Ez a szintáj megfelel a balatonmenti triász * KITTL E.: Adatok a triász halobiái és monotidái monográfiájához. (A Balatontud, tanulmányozásának eredményei. I. köt., 1 rész, Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája, II. köt.)