Zsámboki László szerk.: Péch Antal (1822-1895) kisebb munkái (A Bányászat, Kohászat és Földtan Klasszikusai 7., Miskolc – Rudabánya, 1993

Péch Antalról pár szót (Zs.L.)

PECH ANTALRÓL PÁR SZÚT „A legnagyobb magyar bányász." Ez a megtisztelő nagyon megtisztelő cím valahogy úgy ragadt, lassan, észrevétlenül Pech Antalra, mint ahogyan fél évszázaddal korábban Széchenyi Istvánra „a legnagyobb magyar" állandó jelző. Mindkét „címadományozás"-ból kitetszik az a mélyről jövő szeretet és megbecsülés, amely a társadalom, a szaktársadalom részéről megnyilvánul a nagy ember iránt. Ám - mint évszázados példák sora jelzi - ezernyi buktatót is rejt magába: ha a nagy ember és műve mindenkié, akkor a legkülönbözőbb emberek legkülönbözőbb korokban úgy érezhetik hogy joguk van bármely helyzetben reá hivatkozni, s egyéni, vagy csoport-érdekük, sokszor napi politikától sem mentes törekvéseik zászlajára tűzni a nagy ember nevét, arcmását, kiragadott gondolatait.