Zsámboki László szerk.: Péch Antal (1822-1895) kisebb munkái (A Bányászat, Kohászat és Földtan Klasszikusai 7., Miskolc – Rudabánya, 1993

Jelentés a selmeczi és diósgyőri kerületben és Rézbánya vidékén létező állami bányák és kohók állapotáról (Előszó)

ELŐSZÓ. Az 1871-iki deczember 12-én tartott ülésben hozott határozatával az országgyűlés képviselőháza utasította a pénzügyministert. hogy : »i-ör: a ministeriumon kivül álló, esetleg külföldi szakértőknek is igénybe vételével vizsgáltassa meg az egyes bányák viszonyait; 2- or: ezen vizsgálat, az arra épitett szakértői jelentés alapján rész­letesen indokolt véleményt terjesszen elő az iránt, mely bányák lennének az állam kezelése alatt állandóan meghagyandók, és melyek felhagyan­dók, vagy eladandók; 3- or: ezen utóbbiakat illetőleg,, terjesszen elő indokolt részletes tervet az iránt, hogy — tekintettel ugy az államkincstár, mint az azokra utalt munkások érdekeire : felhagyásuk vagy eladatásuk minő módozatok mel­lett eszközöltessék ?« Ezen utasítás következtében, miután a ministeriumon kivül álló, ille­tőleg külföldi szakértőket megnyerni nem lehete, alulirott tiszteltetvén meg azon megbízatással, hogy a selmeczi és diósgyőri kerületben, valamint Rézbánya -vidékén létező állami bányákat és kohókat megvizsgálja, és azok állapotáról jelentést tegyen: minekelőtte ezen kötelességének részletesen eleget tenne, szükségesnek tartja röviden és egész átálánosságban kifejteni azon elveket, melyeket a vizsgálat alatt tekintetbe veendőknek tartott, és melyek igénytelen véleménye szerint az állami bányák fentartása vagy fel­hagyása felett folytatandó tárgyalásoknál figyelmen kivül nem hagyhatók. Azon nemzetgazdászati elv, mely szerint az iparűzés nem tartozik az állam rendes föladatai közzé, csak oly esetekben szolgálhat helyes vezérfonalul, melyekben az állami és magánipar közötti verseny kikerül­hetlen ; mert ily esetekben drágán fizeti meg az állam iparűzése, mellett

Next

/
Thumbnails
Contents