Zsámboki László szerk.: Péch Antal (1822-1895) kisebb munkái (A Bányászat, Kohászat és Földtan Klasszikusai 7., Miskolc – Rudabánya, 1993

Jelentés a selmeczi és diósgyőri kerületben és Rézbánya vidékén létező állami bányák és kohók állapotáról (Előszó)

eszközölt -nyerességét az által, hogy versenyével átalánosan akadályozza a magánipar fejlődését; azonban ha az állam oly körülmények között folytat ipart, midőn ily verseny elö nem állhat, akkor az állam iparűzése nem ellenkezhetik az állam föladataival, sőt sok esetben épen teendői közzé tartozik. Igy igen czélszerüen kezelhet az állam maga is oly iparvállalatokat, melyekkel a magánipar által ki nem elégített fogyasztás szükségletét fedezheti, melyekkel a nemzet vagyonát értékesitheti ott is, a hol erre magánosok nem vállalkoznak, és melyek segélyével — ha csekély közvetlen nyerességgel is — keresetet nyújthat terméketlen vidékek lakóinak, s köztük a jóllétet és műveltséget terjesztheti. Ezen elvek szerint csak helyeselhető, ha az állam vasgyárakat állit fel, midőn az ország roppant vasszükségletének csak csekély részét fedezhetik hazai magán vasgyáraink, s midőn a vasgyártáshoz szükséges nyers anyagok az állam birtokain bőven találhatók; helyeselhető továbbá, ha az állam felkutattatja hazánk kőszéntelepeit, és ezáltal hozzájárulván az ipar tüzelek szükségletének fedezéséhez, egyszersmind biztos alapot szolgáltat magánosoknak ujabb vállalatokra. Azonban az államnak ezen kezdeményező szerepe csak addig czélszerü és üdvös, mig a magánipar természetszerű fejlődésében annyira nem emelkedik, hogy további fejlődésénél vagy az állami intézeteket elnyomni kénytelenittetnék, vagy ezek által elnyomatnék, azaz : midőn a magán és állami bányák és kohók Öszszes termelése már nagyobb kezd lenni, mint a fogyasztás. Ez megtörténhetik a vasgyáraknál és kószénbányáknál, melyeknek magán vállalkozói is, ösztönöztetve a fogyasztás állandósága és biztossága által, folytonosan törekednek üzemük terjesztésére, és itt eljöhet s minden esetre el is jövend azon idő, midőn az állam a magániparnak útjában álland, s akkor valójában szükséges leend, hogy az állam kőszénbányáit és vasgyárait annak átadja. A fémbányászatnál és fémkohászatnál azonban ezen szükségesség soha elő nem fordulhat; mert a fémbányászat föterménye az arany és ezüst, ezeknek eladásánál pedig, legalább a mi viszonyaink között, verseny nem is képzelhető ; ezeknek árfolyamára a mi kisebb vagy nagyobb termelésünk legcsekélyebb befolyást sem gyakorolhat; a nemes fémeket termelő bányák mindenike minden időben biztosan eladhatja terményeit, s abban az állami bánya termelése által hgkevésbé sem akadályoztatnánk ; nem válhatik tehát szükségessé sohasem, hogy az állam saját fémbányáit és kohóit a magániparnak engedje át; sot alólirott igénytelen nézete szerint mind az államra, mind a magán bányaiparra nézve elke-