Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 3. (Rudabánya, 2007)
Tanulmányok - A magyar bányajog fejlődésének főbb állomásai. (Dr. Izsó István)
a tulajdonjavak bírásáról. Emellett István korában már Magyarországon is alkalmazták a Karolingok jogfelfogását, mely szerint minden gazdátlan és uratlanná vált föld, kincs és jószág a királyi jog (Jus Regiiim) alapján királyi tulajdont képezett. A királyi magángazdaság működtetéséhez kezdetben még nem volt szükség sem központosított, sem partikuláris jogi szabályozásra, hiszen a földesúri hatalom önmagában is elegendőnek bizonyult a belső szabályozáshoz, feltételezve azt, hogy működött olyan gazdasági szervezet, amely képes volt fenntartani és működtetni azt a hatalmas és összetett birtokrendszert, amelynek a bányászat is fontos része volt. Ennek összefogója a királyi udvarban működő királyi kamara és annak kezelője, a főtárnok volt. Alája tartoztak a tárnokok, révészek, vámosok, sószállítók és pénzverők, illetve az ispánok. István jövedelme a királyi birtok jövedelmeiből, valamint az őt megillető ún. regálé-jogokból származó bevételekből: a vámokból, az erdélyi só forgalomba hozatalából, az ezüstbányászatból és a pénzverésből származott. A bányászati tevékenységet részben a terület őslakossága végezte (pl. Agricola 1556-ban már 800 éves selmeci bányászatot említ, amelyhez szakemberek szükségeltettek), de a királyok az államszervezés kezdeteitől fogva kiváltságokkal jutalmazták a betelepülő, vagy legalább a bányahelyeken ideiglenesen megforduló, bányászathoz értő személyeket is. A bányászattal így elsősorban nem a magyar lakosság, hanem német eredetű bevándorlók, az ún. vendégek (hospites) foglalkoztak. A bányászati tevékenységek szabályozásának szükségességét éppen ez válthatta ki elsőként. A királyi privilégiumokban, kiváltságlevelekben ugyanis nyilván le kellett rögzíteni a bányászattal összefüggő alapvető rendelkezéseket is, másrészt a bányatelepeken a békés egymás mellett élés biztosítása és a bányászat alapvető követelményeinek egységes meghatározása iránti igény hamarosan szükségessé tette valamilyen helyi szokásjog kialakulását is. Az előbbiek sajnos a korai időkből nem maradtak fenn, az utóbbi pedig kezdetben még nyilván nem lehetett írásba foglalt jogforrás. A XI. század közepétől a trónviszályok és a háborúk megbontották a királyi magángazdaság egységét, és ezzel az államháztar-