Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 3. (Rudabánya, 2007)

Tanulmányok - A magyar bányajog fejlődésének főbb állomásai. (Dr. Izsó István)

tett életbe. Pátense, az ún. Novus Ordo a bányabírósági rendszert minden fokozatában elkülönítette a bányahatósági szervezettől. Az 1788-as bányabírósági reform azon kevés jozefinista rendelkezé­sek közé tartozott, amelyek 1848-ig változatlan formában hatály­ban maradtak. Az 1790/9l-es országgyűlésen a bányaügyek rendezése érde­kében bizottságot hoztak létre, amely egy 53 cikkelyből álló terve­zetet alkotott, ez azonban nem került az országgyűlés elé. Az 1843/44. évi országgyűlés volt az első, amely törvényjavaslatként tárgyalta az új, 139 cikkelyből és függelékből álló bányatörvényt, de - bár mindkét ház elfogadta - a király végül nem szentesítette. A szabadságharc és következményei ismét levették a napirendről egy önálló magyar bányatörvény megalkotását. Miután a Miksa-féle bányarendtartás már teljesen elavulttá vált, az uralkodó 1854. május 23-án a megszokott önkényuralmi módszerhez folyamodott: a 173. sz. császári nyílt paranccsal egy­szerűen kihirdette az Osztrák Altalános Bányatörvényt Magyaror­szágon is, amivel egy korszerű, de továbbra is idegen, a magyar jogrendszer részét nem képező jogszabályt léptetett hatályba Ma­gyarországon. Az 1861. évi országbírói értekezlet ezt az ellent­mondást csak úgy tudta feloldani, hogy ideiglenesen - a bánya­jognak törvény által történő végleges megállapításáig - és néhány módosítás eszközlésével elfogadta a bányatörvény kötelező tör­vényerejű hatályát. Az Osztrák Altalános Bányatörvény magyar bányatörvénnyel történő kiváltására négy alkalommal, 1870-ben, 1884-ben, 1889-ben és 1903-ban is kísérlet történt, azonban egyik próbálkozás sem járt sikerrel. A bányatörvény a földkéregben előforduló ásványi nyersanya­gok meghatározott körével (az ún. fenntartott ásványokkai) való szabad rendelkezést továbbra is az uralkodói bányaúrjog korlátai közé szorította, de korszerűnek mutatkozott abban, hogy lehetővé tette a nagyüzemi méretekben folytatott bányászat kialakulását és működését. A törvény átalakította a bányahatóságok rendszerét is, hamaro­san létrejöttek a bányabírósági szervezettől függetlenné váló bá­nyakapitányságok és bányabiztosságok. Az 1870-es évektől hét

Next

/
Thumbnails
Contents