Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 2. (Rudabánya, 2006)

Tanulmányok - Európa legrégibb bányászati emléke Farkasréten. (Gábori Csánk Vera)

mietet borítanak be. A farkasréti fejtő az igen nagy mértékű kitermelés ellenére nem műhely. Az őskori bányászat többféle módszere közül kétségtelenül ez a legegyszerűbb, de nem biztos, hogy a legkezdetlegesebb. Külszíni nyersanyag előfordulás esetén senkinek sem jut eszébe aknát, tárnát nyitni. Régibb vagy újabb kőkori? Végül a bánya korának problémáját szeretném az egymásnak ellentmondó feltevésekkel együtt ismertetni. A döntő kérdés természetesen az volt, hogy a leletek pleisztocén vagy holocén korúak, - régibb kőkorúak vagy újkőkoriak-e. És ez nem csak régészeti, hanem általános gazdaságtörténeti szempontból is igen lényeges. A különbség ugyanis kronológiailag nagyléptékű. A régibb kőkor (paleolitikum) az első szerszámot készítő embertől Európában kb. 1 millió 800 ezer körül kezdődik. Legidősebb szakasza kb. 200.000-ig, középső szakasza kb. 300.000-ig tart, a felső szakasz kb. 10.000 éve fejeződött be. Az új kőkor, a neolitikum kb. 7.000rel kezdődik - és kovabányákat csak ettől kezdve ismerünk. Akad köztük külszíni fejtő; többségük azonban földbe mélyített, gömbölyű karéjos fenekű gödör, azaz akna vagy komplikált járatok együttese. A lelőhely, a leletek korát általában mindenütt a rétegtani helyzetük, elsősorban a fauna jellegzetes összetétele, fajai határozzák meg. Felszíni, szórványos leleteknél pedig - és ezt alá kell húznunk - a régészeti tárgy típusa maga határozza meg a leletek korát, sőt a kultúráját is. Feltevésem az volt, hogy a farkasréti leletek a régibb kőkorba, annak középső szakaszába tartoznak - és ettől kezdve két kolumnában lehetne hozni az ellene és a mellette szóló megfigyeléseket. Farkasréten a sztratigráfiai a rétegek elhelyezkedése semmitmondó, a fauna pedig indifferens. Az agancsok ugyanis kivétel nélkül a gímszarvaséi, és ez a faj a pleisztocénben, a holocénben egyformán ismert. Esetleg méréses összehasonlító vizsgálattal le