Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 1. (Rudabánya, 2006)

Életmű - Bányába vonuló római bányászcsoportozat Linaresből (Téglás Gábor)

Első tekintetre is észrevehetjük, hogy nyolc római bányász vo­nul párosával egymásután egy tárnavágat felé. Horace Sanders ér­telmezése szerint egy galériáról haladnának a tárna felé. Szerintem csak a szemlélhetőség kedvéért ábrázolta a véső nyílt folyosónak az előtért; de hogy tömör kőzetbe vágott tárnáról lehet itt szó, azt abból is következtethetjük, hogy a bányászok lába majdnem térdig bemélyed a vágatba, az is azonos durva felületű kőzet (hisz a trachyt éppen érdest jelent = trachos), az első pár előtt világosan látszik a következő tárnáéval azonos sziklatalapzat. És ha valóban galériát akart volna megörökíteni az artifex, akkor a rómaiaknál elmaradhatatlan X védőrácsozatot is ábrázolja vala, mert ez az alakokat nem födné el. Ez azonban mellékes. Fődolog, hogy a bányászok vonulását, felszerelését s a tárnavágat profilját kétségtelen bizonyossággal megállapíthatjuk a dombormű csoportozatával. Az első pár által majdnem elért tárna nyílását jól észrevehető ajtókerettel látták el. - A sziklából kivágott kerete jobbik fele két­ségtelen, de a bal fél jelezve van. A tárna vésettségét a ferde vé­setbarázdák mutatják. A nyolc alak katonás sorozatát bezárja kilencedikül a formailag is nagyobb, feltűnőbb bányafelőr hatalmas alakja. Lássuk ezeket! A négy pár bányászból egészen csakis a jobbfelőli alakok szemlélhetők. A balfelőliekből az elsőnek feje részben, a többié a felsőtesttel teljesebben, de azért elmosódva látszik. A jobbfelőliekből a három elsőnek tartása, kiállítása kevés figurális különbséggel megegyező jobb karjuk a könyökben előre hajlik s kezükben mindannyian egy hasábfélét visznek. Daubrée szerint érctömeg volna az. De mire való volna ez a pogácsaszerű ércdarab, mellyel dolgozni nem lehet? A kivágott érc talán? Még kevésbé, hisz azt zsákban, teknőben cipelték ki akkor. Sokkal hi­hetőbb, hogy a bányamécsest viszik magukkal, mint Horace San­ders is feltételezi. O a madridi archeológiai múzeumban több ró­mai bányamécsest vizsgált meg és fényképezett le. így a Sierra Podrosából 13.500. számmal jelzett Sevilla tarto­mányban és Cordova mellől al Cerro Murianoból. Mindezek ter­mészetesen nem vágnak össze a relief alakjai által fogott tárggyal;

Next

/
Thumbnails
Contents