Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1967-1970
1968/69. I. félév - 1968. október 26., 9. rektori tanácsülés
I960, október 26-i /9./ rektori tanácsülés határozatai Jelen vannak: dr.Zoltán Imre rektor dr.Farkas István PB titkár, dr.Radnót Magda okt.rh., 1. napirendi ponthoz meghivohak: dr.Csömör Sándor SzB elnök, dr.Czerödi Sándorné SzB titkár, Csizmadia Ferenc gazdasági főosztályvezető 1./ 874/1968. A "Rektori Utasitás" tervezet megvitatása. A tervezetet a jelenlévők előzetesen tanulmányozás végett megkapták. A második oldalon szerepel a Szakszervezet jogai cimü fejezet. Ennek 2. pontjához fűzött példák szükségesek-e? Rektor a Bérgazdálkodásnál az átmeneti bérmegtakaritás feIhasználásánál a Szakszervezet vita tárgyává tette, hogy ebbő}, a megtakaritásból dologi kiadásokat is lehessen teljesíteni. Az a vélemény, hogy komoly eredménynek kell tekinteni ezt az uj lehetőséget, hogy szükség esetén a bérmegtakarításból - elsősorban a munkát könnyito - anyagi beszerzések is megvalósíthatok. Az a törekvése, hogy ennek mintájára, ahhoz is lehetőséget kapjunk, hogy a dologi kiadásokból való megtakairásból személyi, tehát bérjellegű felhasználás is történhessék. Fontos volna ez különösen gyógyszer és egyéb megtakarításoknál az érdekeltté tevés elvének megvalósitása szempontjából. A Szakszervezet helyi szervei nélkül egyébként sem lehet a megtakaritást felhasználni, tehát a helyi képviselőknek módjuk van beleszólni, ha nem értenek egyet a felhasználással. Csömör az a bejelentés, hogy az egyetem vezetősége törekszik annak" elérésére, hogy a dologi kiadások megtakarításából személyi jellegű kiadásokat lehessen teljesíteni, nagymértékben befolyásolja állásfoglalásukat fenti kérdésben. Radnót véleménye szerint a Szakszervezeti helyi szervek el$ösorban feladatuknak érezzék, hogy azzal foglalkozzanak miként osztják fel a megtakaritást. Ha ugyani/s kategórián belül marad a pénz, akkor nem éri el a Szakszervezet a célkitűzését abban az esetben sem, ha olyan határozatot hoznánk, hogy dologi kiadásra ne lehessen a megtakaritást felhasználni. Orvosi bér-A Szakszervezet kérésére a szöveg a példákkal együtt változatlanul megmarad.