Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1967-1970
1968/69. I. félév - 1968. október 26., 9. rektori tanácsülés
keretből való megtakarítást a tanszékek nyilván az orvosok közt osztják szét, tehat nyilván a kis-fizetésü dolgozók helyzetét ez nem befolyásolja, Farkas kifejti azt a véleményét, hogy a bérmegtakarítások felhasználásánál az -ösztönző hatást fenn kell tartani. Véleménye szerint, ha a dologi beszerzéseket betiltanákMcU Sem oldódik meg az a probléma amiért a Szakszervezet tulajdonképpen harcol. A kérdés megoldása a bérmegtakarítások igazságos elosztásában van, az igazságtalan felhasználás ellen kell harcolni* Az egy évi tapasztalat után meg kell majd vizsgálni hogyan használták fel a megtakarításokat és ha ez hibás, a hibák ellen lehet harcolni, azokat kijavítani, de az elvet fenn kell tartani. A Szakszervezeti Bizottság hozzájárulásával a rektori tanács úgy határoz, hogy az intézeti bérmegtakarításokból a jövőben is lehet indokolt olyan dologi beszerzéseket eszközölni, amelyek a munkafeltételeket javítják. A bérmegtakarítás felhasználásában döntés a helyi szakszervezeti képviselők nélkül ne történjék, tehát a tervezett szöveg maradt. A Szakszervezeti Bizottság négy módosítást javasol még az anyaghoz, ezeket a rektori tanács elfogadja. Az MT. 13» §• 2, 5« bekezdése alapján minden nagyobb egységet érintő munkaviszonyra vonatkozó szabályozást a Szakszervezeti Bizottság egyetértésével kell kiadni. A Szakszervezeti Bizottsággal egyetértésben hozott döntések végrehajtása során, ha a dolgozók nagyobb csoportját érinti, az intézkedés előtt a Szakszervezet véleményét ki kell kérni. Az Egyetem költségvetésében szereplő segély és előlegkeret terhére a Szakszervezeti Bizottság a szerv vezetőjének meghallgatásával a rászorult dolgozót segélyben részesítheti, illetőleg részére fizetéselőleget adhat. Szociális és kulturális célokra rendelkezésre álló keretösszeg felhasználásának módjáról a rektor, a Szakszervezeti Bizottsággal egyetértésben dönt. A költségvetési bérfejlesztési összeg felhasználását és a dolgozók fizetési besorolását /fizetésemeléseket/ a Szakszerveasti Bizottsággal egyetértésben kell végrehajtani.