Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1962

1962. március 13., értekezlet

Sä- 6 -Esetleg úgy is el tudja képzelni, hogy meghatározzák, hány gyakornok és III.osztályú tanársegéd van, ezeket össze kell vonni, véleménye szerint, aztán I-II. osztályú tanársegédeket egy kategóriába, a vezetőállásunkat egy kátegóriába.Ezt jónak találja, mert igy a professzornak kombinálási lehetősége van.

Felvetődik, de nem tartja szükségesnek, az Egyetem vezetés szempontjából, hogy az Egyetem vezetése tartalékot tartson magának, 4o db. központi állás formájában. Ezzel nem ér semmit a vezetés, mert ha erre kinevez embert, az az állás évekig le van kötve.

Másik kérdés, hogy a lo9 központi gyakornoki állást meghatározzáke- intézetekre, vagy sem. Nem lát érdemi különbséget a kétféle állás között, mindegy, hogy központi gyakornoknak, vagy egyetemi gyakornoknak hivják. Itt is megcsinálná a tabula rasát, azt mondanák, hogy pl. ennyi és ennyi állása van és hozzá 3-4- központi gyakornok.

Megnézte a normákat, teljesen használhatatlannak tartja,akár a kórházi normátt akár az oktatási normát nézi, nem képez különbséget különféle szakmák és intézmények között, ahol duplája néha a munka, másképen kell valahogy intézetenként leszögezni a szükségleteket.

Radnót: Farkas elvtárs azt emlitette, hogy soha nem volt megállapítva a létszáma az egyes intézeteknek, és az a legális helyzet, hogyha az intézetvezetőnek elmegy egy embere, akkor az állást is elveszti. Ez igy történt egy idő óta, de, hogy az intézeteknek ne lett volna státusa, nem hiszi, igy egyszerűen nem lehet dolgozni. A professzorok felelősséggel vezetnek egy intézetet, de nem tudják hány emberrel dolgoznak.Ha az intézetből elment valaki, a professzor előterjesztést tett, és anélkül, hogy bármilyen felvilágositást kaptak volna, nem nevezték ki az illetőt. Vele is megtörtént. Nem azért merevedtek meg az intézetek és azért nem léphet senki elő, mert az a helytelen, hogy le van rögzitve a státus, hanem azért,mert ha elment egy adjunktus a klinikáról^ akkor az adjunktussal együtt elment az állás is és a vezető hiába tett javaslatot arra, hogy most lépjen elő egy tanársegéd és annak helyébe más. tűrhetetlen ez a helyzet, mert az állással együtt megy a docens, az adjunktus, a tanársegéd; ez merevítette meg az inteaeoekben a helyzetet. Mindenki tudta, ha hozzájárul ahhoz, hogy egy docensi állást másutt töltsenek be, akkor az a docensi állás többet nála nem létezik, és a helyzet a különböző munkaköri csoportokban ugyanez volt. Ezért nem tud az intézetvezető gazdálkodni és káderpolitikát csinálni a saját szakmájában. Tehát mindenki ragaszkodott az elmúlt években a leglehetetlenebb emberéhez is, mert egy rossz munkaerő is jobb, mint ha egy emberrel kevesebb dolgozik a klinikán.

Egy évvel ezeleőtt, egy értekezleten a klinikus és az elméleti intézetek egymásnak mentek, és mindegyik azt mondta, hogy az állása a másiknál van. Veszekedtek és akkor derült ki egy csomó állásról, hogy nem ott van, itt-sincs, ott sincs, hanem egy harmadik helyen van. Senki sem tudta, hogy került oda, akkor kezdték megnézni ezt a kérdést.