Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1962
1962. július 5., rektori tanácsülés
- 5 -4J0 Arról, hogy dr.Tömből Teréz az elmúlt évben előadást tartott volna adat nem áll rendelkezésre. Kéri az észrevételeket. Tömböl Teréz rendkívül szorgalmas, a medikusok oktatásából igen nagy feladatot vállalt magára. Kétségtelen, hogy tudományos vonalon nagyobb telj esi tményt kellett volna kivánni tőle, de amikor látják azt, hogy reggeltől estig oktat, akkor ezt a részt nem tudja annyira szigorúan venni, ügy gondolja, hogy Tömböl doktornőt viszont meg kell kérni, hogy tartson egy tudományos előadást. Tarján: A legszorgalmasabbnak ismeri az előadók között, igen jó véleménnyel vannak róla mind a hallgatók, mind az oktatók. Somogyi: Mostanában gyakran esik szó arról, hogy az Oktatóknak az oktatói munkáját kell honorálni jobban, tekintve, hogy az elmúlt évek folyamán ez került háttérbe. Úgy gondolja, hogy ennek az ügynek tesznek eleget, ha Tömböl doktornő adjunktusi kinevezését elfogadják. Azzal egyetért, hogy kérjék fel előadás tartására. Farkas: Kéri, hogy tekintsenek el nevezett tudományos előadásának megtartásától az alábbi indokok alapján, Többől doktornő már kb. 2 éve adjunktus lett volna, ha különböző intézetvezetéssel kapcsolatos problémák nem adódtak volna. Úgy érzi, hogy az összes adjunktus jelöltek közül - akiket most a Tanács tárgyalt - talán a legérettebb Tömböl doktornő az előléptetésre és ha most a tanács előadás tartásához köti az előléptetést, akkor el fog húzódni november, december lesz mire megtartja és esetleg nem kerül sor most az előléptetésére. Kéri tehát a Tanács tagjait, hogy fontolják meg ezt a kérdést. Balogh: Javasolja, hogy a kinevezés történjék meg és későbbi időpontban tartson előadást. Rektor: Hamvon vigyázni kell különböző precedensekre, főmből Terez eseteben az a véleménye, hogy mégis szükséges azt érzékeltetni, hogy szükség van az előadás megtartására, ha előre akar jutni. Tömböl doktornőt nem ismerik mint előadót, ilyen esetben tehát jó lenne ha az előadásával szerepelne. Tarján: Tömböl doktornővel kapcsolatosan a legjobb vélemények hangzanak el, ő az egyike azoknak, akit mint előadót nagyon szeretnek a hallgatók, jól ad elő£ jó felkészültséggel rendelkezik, egyetlen kifogás ellene - amit hallott, - hogy kár, hogy olyan halk a hangja. Rektor: Ha a tanács tagjai u&y látják, hogy nem szükséges az előadás megtartása akkor el lehet tekinteni ebben az esetben is.