Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1962

1962. július 5., rektori tanácsülés

- 6 -Tar .ián: Az eredeti javaslatát kivánja megismételni, illetve kiegészíteni azzal, hogy tulajdonképpen olyan adjunktusi székfoglaló előadásra gondolt, amit meg lehet később is tartani, tehát nem azon múlik a ki­nevezés, hogy előadást tart-e vagy sem, de azért úgy gondolja, hogy minden esetben mégis kívánatos volna az előadás megtartása. Sektor: Tömből doktornő esetében azért is könnyebben el lehet állni az előadás megtartásátólj mert a patholo­­gus nagygyűléseken rendszeresen tart előadásokat. Amit Tarján dekán ur javasolj azzal kapcsolatban az a vé­leménye, hogy formálissá válna az előadás tartása és az nem lenne helyes. De, ha pl. lo közül egynek kell előadást tartani, akkor már jobban felfigyelnek rá és nem válik formálissá. • l ' j Mozsonyi: Ezzel kapcsolatosan felveti, hogy a szakcso­port előadások tartását akceptálná-e a Tanács ? A gyógyszerészi vonalon tudományos előadásaikat főkép­£en nagygyűléseken, szakcsoporton belül tartják. gyetemi viszonylatban kevés érdeklődés mutatkozik e témák iránt az orvosok részéről. Rektor: Egyetemi viszonylatban egy káderfejlesztési ter­ven dolgoznak. I^y tehát minden karnak is van egy el­képzelése, egy kaderfejlesztési terve. Bizonyos alka­lommal szerepelnek olyanok, akiknek előléptetése folya­matban van és jó volna bejelenteni, hogy ki,milyen előadást tart, hogy figyelemmel tudnák kisérni. Balogh: Mozsonyi dékán ur által elmondottak ellenkező- 3ét hangsúlyozza. Ha a Gyógyszerészi Kar már eleve kizárná magát az egyöntetűségből, a közösségből,akkor izolált életet élnének. Szerinte az előadások tartása is kifejezné az egyetemességet a három kar között. Mozsonyi: Elvben helytállók Balogh dékán ur által el­mondottak, de az érdeklődés e témák iránt az orvosok részéről nem kielégitő. Rektor: Egyetért Balogh dékán ur által elmondottakkal, hogy az összekötő kapcsolat a karok és szakmák között az előadások tartásán keresztül is fenn kell továbbra is tartani. A Tanács tagjai Tömböl Teréz adjunk­tusi kinevezéséhez hozzájárulnak és eltekintenek az előadás megtartásától. 0mm

Next

/
Thumbnails
Contents