Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1962-1963

1963. március 6., 6. rektori tanácsülés

2,30- 21 _ Rektor; Említette, hogy a státusok kérdésében össztanári értekezletet kiván tartani. Felmerült, hog^ a márc. 13-i korai időpontot - a jobb előkészítés érdekében - inkább március 18-ra kellene áthelyezni. Tárján: Éppen a jobb előkészítés szempontjából helyesebb­nek tartaná egy héttel későbbi időpontban, március 25-ben megállapodni. Azonkívül 2o-án kari ülés van és ugyanazon héten össztanári értekezletet tartani nem szerencsés dolog. Rektor; Egyetért Tarján dékán úrral. A Tanács fentiekkel egyetért. á./ Az egyetemi sport időszerű kérdései. Rektor; Üdvözli ezen napirendi ponthoz meghívott dr.Nagy Dénes egyetemi tanár urat* az OSC. elnökét, Farkas Pál ta­nár urat, a testnevelési Tanszék vezetőjét és dr.Frenkl Ró­bert egyetemi tanársegédet, az OSC. főtitkárát. A napirendi pojit Írásos anyagát a Tanács tagjai sokszorosít­va megkapták. Üi-fv. luu^djUkl*fc ) Kérdezi dr.Nagy Dénes professzor urat, illetge a többi meg­hívottakat, kívánják-e azt kiegészíteni ? hagy; Megjegyzi, hogy erősen rövidített és csak a lényegre vonatkozó előterjesztést tettek a rektor urnák, amit a Ta­nács tagjai sokszorosítva megkaptak. Az anyag alapja lénye­gesen terjedelmesebb Írásos anyag, amely az egyetemi sport idő'szerü kérdéseivel foglalkozva a Pártbizottság elé került megtárgyalásra. Néhány pontban összefoglalná a Pártbizottság előtt megtárgyalt anyag lényegét, mert ennek az állásfogla­lásnak az volt a legfontosabb pontpa, hogy helyes, ha az egyetemi tanács is tárgyalja. Ebben az esztendőben az egész magyar sport átszervezésre kerül, ennek keretében az egyetemi és főiskolai sport is. Helytelen nézetek alakultak ki egy időben, nevezetesen, hogy az egyetemi sportclubok csak a minőségi sportot vannak hi­vatva fejleszteni és képviselni, és a KISZ, Szakszervezet a maga aktivistáival kellene megszervezze az egyetemi tömeg­sportot. Ez a szemlélet helytelen volt, a sportclubok a sport minden feladatát kézbentartjak, irányítják sx felhasz­nálva a KISZ és Szakszervezet aktivistáinak közreműködését. $rí>

Next

/
Thumbnails
Contents