Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1962-1963

1963. március 6., 6. rektori tanácsülés

Ml* \- 25 -/ A Kossuth Akadémiáinál is nyílt volna lehetőség létesít­mény szerzésére, de a Tanács olyan álláspontot tart fenn, hogy fel kívánja azt osztani az oktató intézmények között /középiskolák/, de abból az egyetem kimarad, mint nem ok­tató intézmény. Az egyetem számára pedig alapvető kérdés, hogy sportlétesitménye ne a város másik részében legyen, hanem az egyetemhez közel. Szeretné megemlíteni, hogy a sportclub fel kívánja eleve­níteni a pártoló tagok körét. Ehhez kérnék az egyetemi tanács felhatalmazását. Úgy képzelik, hogy évi tagsági je­gyeket nyomatnának 2o ft-os névértékben, a hallgatóknak 6.-ft-os névértékben, amellyel a tömegsport felszerelés igényeit szeretnék fedezni. Megemlíti, hogy a sportclub nevelési szempontból alapve­tően fontosnak tartja, hogy az orvostanhallgatók az OSC- ben sportoljanak. Fontos ez azért is, mert itt az edzése­ket mindig koordinálják a tanulmányi renddel és a sport­megnyilvánulások is alkalmazkodnak a tanulmányi rendhez, ami másutt nincs biztosítva. A sportolók tanulmányi átlageredménye jobb mint a kari át­lag, tehát valóban olyan emberek sportolnak az egyetemen, akiknek a tanulmányi eredménye is jó. Számosán megnyerték közülük a "Jó tanuló - jó sportoló" vándordijat. A szomba­ton tartott közgyűlésen a Budapesti Testnevelési Sport bizottság kiküldöttje kiemelte sportclub-unkát, ahol a ne­velési munka a legmagasabb szintű, minden más egyetemhez viszonyítva. Kérésük, hogy a hallgatók elosztásánál /1-2 sportolóról lenne szó/ a bizottság vegye igénybe az OSG véleményét. Minden problémánál, amelynek sport vonatkozásai vannak, szeretnék, ha az egyetemi tanács és a dékánok az OSC-nek, mint az egyetem hivatalos szervének véleményét kikérnék. Meg kell említeni, hogy az állami vezetés részéről messze­menő támogatásban részesülnek. A rektor ur minden sporttal összefüggő kérdésben kikéri a club véleményét. Az eredmé­nyekre rámutat, hogy világbajnokaik vannak és a megfelelő létesítménnyel rendelkező szakosztályok jó helyezést értek el. A neveléssel kapcsolatban: az utolsó két esztendő alatt fegyelmi vétség nem volt, a sportolók nem anyagiasak, te­hát az amatőr sport szellemét sikerült a clubbon belül biz­tosítani. Ennyiben foglalta volna össze azokat a szempontokat, amelye két a pártbizottsági anyag alapján megtárgyaltak és megemli tené még kiégészitésképen a hozott határozatokat: 1. / az egyetemi hallgatók a Pártbizottság véleménye szerint az egyetemi sportclubban sportoljanak, idegen egyesü­letben csak igen kivételes esetben, 2. / kívánatos lenne, hogy az egyetem tanácsa felülvizsgál­ja a létesítmények helyzetét, 3. / pártoló tagság újjászervezése.

Next

/
Thumbnails
Contents