Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1941-1942 (HU-SEKL 1.a 69.)

1942.01.13., 5. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 28. Dr. Putnoky Gyula fizetést.intézeti főorvosi kinevezése

IS sz.oizonyitványának hiteles fordítására, megállapíthattam,hogy folyamodó a kórbonctant 7 heten ketesztül látogatta mindössze. Szabályzatunk a kórbonctannak két félévi heti 5 órás és gyakor­latainak legalább egy félévi heti 5 órás látogatását Írja elő. Ezen felül saját tanártestületünk évekre visszamenően ajánlja és hivatalos tanrendbelileg mintegy meg is kívánja a kórbonctan­nak az V. évben 2 féléven át heti 5 órában gyakorlati látogatását. Meggyőződtem arról is, hogy a kolozsvári kórbonctani intézet a románok alatt korántsem teljesítette úgy a tanítói hivatását, mint azt mi tesszük és megkívánjuk. Megkérdezve a v.és k. Ministerium egyetemi ügyosztályát, az ott megismert elvi álláspontokra is támaszkodva tisztelettel javasolom, hogy a tek.tanártestület ne számitsa be folyamodónak a Bukarestben III.éves o.h. korában letett kórbonctani szigorla­tát, mert az sem a felmutatott hallgatás, sem a felsorolt egyéb okok alapján nem üti meg azt a mértéket, amelyet mi hazai viszony­latban megkívánunk. A kar a javaslatot elfogadja és folyamo­dó kérését elutasítja. 28./ 1270/1941-42. Dr,. .Putnoky Gyula fizetéstelen intézeti főorvosi kinevezése. Dr. Balogh Ernő ny.r.tanár felhívja a Kar figyelmét arra, hogy, Dr. Putnoky Gyula egyetemi magántanár a Tanártestület egy­hangú határozata folytán választatott meg annak idején fizetés­telen intézeti főorvossá. Meggyőződése szerint ezen megválasztás -meg nem erősítésének nem képezheti teljes értékű indokát a 4S929/1941.sz.v.k. minisztériumi leiratban foglalt az a kitétel, hogy a budapesti tudományegyetemen ilyen állás nincsen. Tény ugya­nis, hogy minden tudománykarnak megvan a kezdeményezési joga ah­hoz, hogy nemcsak fizetéstelen, hanem fizetéses meg nem levő,te­hát uj állások rendszeresítését kérhesse, amire nézve saját kebe­léből is számos példával szolgálhatunk.Rámutat arra is, hogy a nagymélt. v.k. Miniszter Ur rendszeresített éppen saját karunkon fizetéses klinikai főorvosi állást. Ebből természetszerűleg folyik, iiogy elméleti intézetek is méltán számottarthatnak" főorvosi" ál­lásra , melynek elnevezése velük vonatkozásban csakis intézeti I 32Í

Next

/
Thumbnails
Contents