Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1941-1942 (HU-SEKL 1.a 69.)
1942.01.13., 5. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 28. Dr. Putnoky Gyula fizetést.intézeti főorvosi kinevezése
főorvosi állás lehet. Személy szerint újból indokolni tartozik, hogy Dr.Putnoi^y Gyula magántanár nemcsak a múltban, hanem legújabban a kari könyvtárunkkal kapcsolatban tanártestületünk felbecsülhetetlenül jó szolgálatokat teljesíthetett. Öt a múlt tanév végén a tek.kar egyhangú határozatával a rendkívüli tanári cimmel való kitüntetésre terjesztette fel. Ha ennek a megerősítése sajnálatosan több mint egy félév után még egyre késik is, őt kari vonatkozásban mint erre a kitüntetésre érdemesitettet tekinthetjük. Dr.Putnoky Gyula emellett már több mint hét év óta közkórházi vezető főorvosi minőségben működik. Ezek alapján méltán megérdemelheti, hogy a fentebb emlitett klinikai vonatkozású analógia alapján intézeti főorvosként való megválasztásának a megerősítését kellő indoklással tisztelettel újból kérhesse a Kar. Rámutat ezúttal arra is, hogy a nagymélt.v.és k. Miniszter lir,amikor a kísérleti rákkutató intézet létesítését cimében is hivatalosan elismerve intézete keretén belül évekkel ezelőtt engedélyezte ,akkor sem anyagiakban, sem személyzetben ehhez semminemű támogatást nem kapott. A Rockefeller alapítvány adománya segítette ahhoz, hogy a kísérleti rákkutató intézetet beállíthassa. Ennek működéséről tanúságot tehet az. a több mint 100 tudományos közlés, amelyet a daganatkutatás terén hazai és külföldi viszonylatban tehettek. E munkában legtevékenyebben Dr.Putnoky Gyula vette ki a maga részét, s nevét a tudományos világirodalomban elismertté tehette. Most,amikor minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül készséggel vállalkozna arra, hogy a nem kis személyzeti nehézségekkel küzdő tanszéke mellett működő kísérleti rákkutató intézet munkájába szervesen bekapcsolódjék, intézete érdekeinek egyenes veszélyeztetéseét látja aooan, hogy e tekintetben a nagymélt. v.és k. Minisztérium magas támogatását megadni nem kivánja. Mély tisztelettel kéri ezért a te kintetes Kar támogatását kieszközölni ahhoz, hogy a várt megerősítést Dr.Putnoky Gyula egyetemi intézeti főorvos megválasztása hoz elnyerhesse a Kar. A kar a javaslatot egyhangúan elfogad;