Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1937-1938 (HU-SEKL 1.a 65.)

1938.04.29. rendes 8. - 16. Gáspár Mária ügyével kapcsolatos jelentések

másolatait, számszerint tizenhármat és kérem Excellen­­tiádat, hogy az azokban foglaltakat szintén figyelembe­venni méltéztassék. Mindezek előadása után mély tisztelettel megismét­lem a Műegyetemre való áthelyezési kérelmemet. Budapest. 1938. évi március hé 4.én. A véleményes nyilatkozattételre nyilván azért van szükség, mert a kérvényoen karunk Dékáni Hivatalát és annak vezetőjét Dunay tanácsost meggyanusité állitások foglaltaknak. A gyanúsítás szabálytalan eljárásokra vonatkozik, de azzal a színezettel, hogy annak anyagi háttere is lehet. Sulyosbbitja a gyanúsítást az a kitétel, hogy a részletek még mindig igen kevéssé vannak felfedve. Az ügy tisztázása érdekéoen egyrészt betekintettem a felhozott szabálytalanságok tényálladékába, másrészt pedig kihallgattam G-áspár Máriát. A vád 1. pontjában emlitett szigorlati dij befi­zetési lapok hiánya esetében arról van szó, hogy a szi­gorlatra jelentkező a pedellusnál előre sorszámozott két részből álló befizetési lapot vált ki és amikor a dijakat ennek felhasználásával befizeti a dékáni hiva­talban akkor az ugyancsak előre elkészített sorszámo­zott jegyzék megfelelő számához beiratik a befizetés megtörténte. Természetes, hogy esetleg elrontott vagy igénybe nem vett sorszámok helyei, amelyekre tehát befi­zetés nem történt,- üresen maradnak. Hogy ez technikai­lag helyes vagy nem helyes, az nem tartozik ide, tény az, hogy egyes sorszámok üresen maradásából semmiféle mulasztásra vagy éppen a pénz helytelen kezelésére vo­natkozólag következtetni nem lehet. A befolyó pénzek elszámolása különben is külön szigorlati dij napiokon történik. Legmélyebb tisztelettel: Gáspár Mária s.k. irodaigazgató. ”

Next

/
Thumbnails
Contents